Plágium miatt beperelték az Oscar-várományos A víz érintése alkotóit

2018.02.22.

Korábban már mi is írtunk róla, hogy a 13 Oscar-díjra jelölt, A víz érintése című film alkotógárdáját plagizálással vádolják, azonban akkor még úgy tűnt, hogy nem lesz komolyabb következménye a dolognak.

Az Oscar szervezői a #metoo és az #OscarSoWhite mentén szervezik a gálát

2018.02.20.

Daniela Vega

A szervezők minden erejükkel azon vannak, hogy ne szólják meg őket semmiféle csoport tagjai, vagyis ne könyveljék el őket rasszistának/homofóbnak/zaklatás pártinak.

Átadták a brit Oscarnak számító BAFTA-díjakat

2018.02.19.

A díjszezon következő állomása a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti gálája volt, ami az Oscar és a Golden Globe után a harmadik legrangosabb elismerésnek számít a szakmában.

Így néz ki az összes Oscar-díjas vizuális effekt egyetlen videóban

2018.02.12.

Nyakunkon az idei Oscar-gála, ahol Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéért is izgulhatunk majd a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, de addig is bőven el leszünk látva minden jóval. Nézzük is meg az eddigi összes Oscar-díjas vizuális effektet egy videóban! 

Oscarba burkolózik Budapest

2018.02.06.

Ez lesz zsinórban a harmadik alkalom, amikor nem csupán rajongásból lehet virrasztani az Oscar-gála miatt, hanem tényleg van tétje is a dolognak. Emiatt természetesen nem tétlenkedtek a szervezők sem, idén is igazi Oscar-buli lesz az Anker’t-ben. Kövesd te is élőben az Oscar-gálát!

Meryl Streep is beszállt a Hatalmas kis hazugságok 2. évadába

2018.01.26.

A friss Oscar-jelölt Meryl Streep is csatlakozott az HBO Golden Globe- és Emmy-díjas Hatalmas kis hazugságok című sorozatának második évadához, amelyben kulcsszerepe lesz a színészlegendának - értesült a The Hollywood Reporter. 

Enyedi Ildikó: A filmakadémia nyitottságát látom az Oscar-jelölésben

2018.01.24.

Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében Enyedi Ildikó. A rendező erről azon a kedd esti sajtótájékoztatón beszélt, amelyet a testület bejelentését követően tartottak Budapesten.

Oscar-jelölt a Testről és lélekről!

2018.01.23.

Zsinórban ez a harmadik év, hogy lesz kinek szurkolnunk az Oscar-gálán, ugyanis Nemes Jeles László Saul fia és Deák Kristóf Mindenkije után, most Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmjéért izgulhatunk majd a márciusi díjátadón.

A víz érintése egy karnyújtásnyira van az Oscartól

2018.01.22.

Guillermo del Toro A víz érintése című fantázia-románcának ítélte oda a legjobb filmnek járó díját az Amerikai Producerek céhe (PGA) Los Angelesben rendezett díjátadó gáláján.

Rófusz Ferenc rajzfilmjét Indiában díjazták

2018.01.11.

Rófusz Ferenc Hoppi-mesék című rajzfilmsorozatának karácsonyi epizódja a legjobb animációs film díját nyerte a kolkatai (Kalkutta) Nemzetközi Vad- és Környezetvédelmi Fesztivál (KIWEFF) animációs versenyprogramjában.