Blogolj!

Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga története

2020.09.13.

Az Eurovíziós Dalfesztivált senkinek sem kell bemutatni. Az egyik legnagyobb múltú "zenei verseny", amiről szinte mindenkinek meg van a véleménye. Rengetegen rajonganak érte, figyelemmel kísérik az összes résztvevő ország selejtezőit és a fő esemény egy ünnep számukra. Vannak, akik ezzel szemben kifejezetten nem kedvelik, mert szerintük a dalfesztivál már mindenről szól csak a dalokról nem és az egész egy cirkusz, amit csak az elmaradottabb régiók vesznek komolyan. Amit viszont nem lehet elvenni tőle, hogy a több mint 60 éves történelmében hatással volt a nemcsak Európa, hanem a világ zenéjére is és sok előadó köszönheti karrierjét annak, hogy itt felléphetett. Mi sülhet ki abból, hogy ha egy ismert amerikai komikus veszi a fejébe, hogy egy filmet forgat erről az eseményről?

Fotó: Eurovisionary

A történet az izlandi Lars Erickssong-ról szól (Will Ferrell), aki gyerekkora óta megszállót rajongója az Eurovíziós Dalfesztiválnak és nagy álma, hogy egyszer megnyerje az egészet. Szerencsétlenségére az ambíciókhoz nem párosul zenei tehetség ezért senki sem támogatja őt, sőt a legtöbben lenézik. Egyetlen támogatója zenei partnere, Sigrit (Rachel McAdams) aki egy tehetséges énekes és gyerekkora óta gyengéd érzelmek fűzik Larshoz, aki ebből semmit sem vesz észre. Legújabb közös dalukat is nevezik az aktuális a dalfesztiválra, amivel szerencsésen bejutotnak a nemzeti válogatóba, ahonnan nem várt események következményeként az a döntés születik, hogy nekik kell képviselniük Izlandot a nagy versenyen.

Őszintén szólva, nem vártam sokat ettől a filmtől, de meglepő módon szórakoztatónak találtam. Az izlandi és eurovíziós sztereotípiákra épülő poénok működnek még az ismétlések ellenére is. Sőt, vannak olyan viccek, amiknek kifejezetten jót is tesz, hogy többször visszatérnek. Az egész történet teljesen abszurd és a két főszereplő abszolút partner abban, hogy ilyen formában haladjanak az események. Hozzájuk csatlakozik még Dan Stevens, aki az orosz versenyzőt alakítja, és sokszor ellopja a show-t. Úgy játssza túl a szerepét, hogy közben illik is a karakterhez és magához a rendezvényhez - egyszerűen élvezet nézni a ripacskodását. Will Ferrell is úgy tud őrült maradni, hogy megőrzi humorát és Rachel McAdams is aranyos, ami az egész moziról elmondható.

Amit szintén abszolút nem vártam, hogy a dalok is vállalhatók lesznek. A zenék többsége inkább paródia, de simán megállnák a helyüket egy igazi dalfesztiválon is. A vicces dalok mellett felfedezhetünk 1-2 komolyan vehető nótát is, amelyek kifejezetten jól sikerültek. Az egyik legjobb jelenet is egy közös performansz, amit a film szereplői korábbi eurovíziós fellépőkkel adnak elő - jó volt őket ismét látni.

Ami negatívum lehet, hogy sok dalt nem maguk a színészek adnak elő, hanem helyettük profi előadók énekelnek. Rachel McAdams és Dan Stevens hangját Molly Sandén és Erik Mjönes svéd énekesek hangjával mixelték össze és mi már ennek eredményét hallhatjuk. A film hosszabb a kelleténél és vannak benne eléggé erőltetett fordulatok, amelyek legfeljebb a játékidő elnyújtására szolgálnak. Ennek ellenére viszont a Fire Saga története 2020 egyik nagy filmes meglepetése számomra, amit bátran tudok ajánlani mindenkinek, aki egy könnyed, szórakoztató kikapcsolást keres.

Értékelés: 7/10

Címkék: Kritika

Ebben több volt... - Pont az a dal

2020.09.03.

Gyakori jelenség Hollywoodban, hogy amire egy izgalmas és eredeti ötlet eljut a megvalósítás szakaszába rengeteg változtatáson megy keresztül. Ezek a módosítások azt a célt szolgálnák, hogy az ötlet sokkal befogadhatóbb legyen és ezáltal az alkotás is nagyobb sikert érjen el. Azonban, ezekkel a döntésekkel sokszor csak azt sikerül elérni, hogy abból az érdekes és egyedi elképzelésből egy újabb tucat készül, ami még csak nem is lesz sikeres. Ilyenkor veszít a stúdió, hiszen a befektetésük nem térül meg és veszítenek a nézők is, akik sosem láthatják az valódi elképzelést. Talán valami ilyesmi történhetett a The High Note című filmmel is, amiben betekintést nyerhetünk abba, hogy a mai trendek hogyan befolyásolják a zeneipart, de végül csak a már sokszor látott romantikus sztorit kapjuk, hiszen az jobban fogyasztható.

Címkék: Kritika

Színészi terápia, remek alakítás - Staten Island királya

2020.09.01.

Az ember életének talán leginkább meghatározó korszaka a 20-as évei. Normális esetben ilyenkor határozzuk el, hogy életünk során mik lesznek a céljaink, mivel szeretnénk foglalkozni és talán a családalapításba is belekezdünk. Azonban, rengetegen vannak, akiknek ekkor még nem sikerül rátalálniuk a számukra kijelölt útra. Sokan céltalanul töltik el ezt az időszakot, mindenfelé kilátás nélkül, amiért legtöbbször tőlük független körülményeket okolják. Pedig, valójában legtöbbször a kényelem és a biztonság felülírja az ambíciókat és ők maguk választják ezt az életet. Manapság ez jelenség egy generációs probléma, amivel a Staten Island királya című film is foglalkozik.

Címkék: Kritika

Ebből a balhéból jobb kimaradni - Pesti balhé

2020.08.07.
Kálovics Tibor

Nem nézhetetlen alkotás a moziszezon újraindítása utáni első magyar premierfilm, de sajnálatos módon a közönségfilmek legrosszabb időszakát idézi nem egy jelenetében.

Címkék: Kritika

A Disney megcsinálta 2020 legrosszabb filmjét - Artemis Fowl

2020.07.16.

Az Artemis Fowl tökéletes példája annak, hogy hogyan ne csinálj filmet, hogyan ne dolgozz fel egy már kész történetet és annak is, hogy mindig ellenőrizzük le, mibe invesztálunk, ha éppen filmipari nagykutyák vagyunk.

Sajnálatos módon léteznek olyan filmek, amelyekről senki sem tudja megmondani, hogy miért és hogyan készülhettek el. Ezek azok a "classic shit" darabok, amiket tényleg, de tényleg szívből utál a közönség és a kritikusok is, egy kanyi díjat sem nyernek és több tíz vagy akár 100 milliós veszteséget is jelent annak a stúdiónak, amely korábban igent mondott a forgatókönyvre és megadta hozzá az anyagi támogatást.

Azt gondolná az ember, hogy a legnagyobb cégeknél olyan figurák töltenek be döntéshozó szerepet, akik konyítanak valamelyest az iparághoz és olyan ötletekre adnak pénz, amikből biztosan profit származik. Ennek ellenére folyamatosan elkészülnek olyan óriási blamák, mint a Macskák, a Dolittle és a Sötét Főnix (és ez csak az elmúlt egy év szégyenteljes termése). No, és persze ehhez a díszes társasághoz csatlakozna mai mozink is, az Artemis Fowl, ám különleges helyzete miatt mégis egy új szintre emeli a rossz filmek fogalmát.

A történetet nem egyszerű összefoglalni, mert nehéz értelmezni. A főszereplő Artemis Fowl Jr. egy 12 éves csodagyerek, privilegizált helyzetéből adódóan le is nézi a többieket, akik nem érnek fel az "ő szintjére". Egyedül műkincsgyűjtő és értékesítő édesapjára tud felnézni, aki előszeretettel mesél a fiának a tündérek világáról úgy, mintha az egy valódi hely lenne. Az egyik nap idősebb Artemis Fowlnak egy munka miatt el kell utaznia, viszont később az egész világsajtót bejárja, hogy ő valójában egy bűnöző, aki évek óta értékes tárgyakat rabol el múzeumokból, ezekkel kereskedik. A hírek hallatán a fiatal Artemis teljesen kétségbe esik, amit tovább fokoz egy különös telefonhívás. Kiderül, hogy apját elrabolták a tényleg létező tündérek világában, és ha szeretné még újra élve látni, meg kell szereznie egy számukra szent varázstárgyat. Ezután veszi kezdetét a kutatómunka, melynek során Artemis szembekerül a tündérvilág őrzőivel is.

Elöljáróban röviden csak annyit, hogy a film közel értékelhetetlen, de ennek persze vannak előzményei.

A háttérsztori

Az Artemis Fowl egy jelenleg 9 könyvből álló regénysorozat, mely Eoin Colfer író nevéhez fűződik. Az első könyv 2001-ben jelent meg és hatalmas sikert aratott. A Miramax már akkor megszerezte a könyv megfilmesítésének jogait és Lawrence Guterman kérték fel rendezőnek. Ebből végül semmi sem lett és csak 2011-ben merült fel ismét a stúdióban a film elkészítésének gondolata. Akkor Jim Sheridant emlegették, mint lehetséges rendezőjelölt és felmerült Saoirse Ronan is Holly Short szerepére. Ezután 2013-ban a Disney bejelentette, hogy ők készítik el az Artemis Fowl-filmet a The Weinstein Company-vel karöltve (amit később a Harvey Weinstein botrány miatt visszavontak). 2015-ben jelentették be a többszörös Oscar-jelölt Kenneth Branagh-t, mint rendezőt és két évvel később hozták nyilvánosságra, hogy 2019 augusztusában lesz a mozi premierje. 2018. november 27-én került fel a világhálóra az első kedvcsinálója, aminek a fogadtatása elég vegyes volt. Később kiderült, hogy több a stúdiónak több problémája is akadt az addig elkészült anyaggal, ezért a premiert eltolták a premiert 2020. május 29-re, ami aztán a Covid-19 miatt június 12-re módosult és mozik helyett egyenesen a Disney+ streaming szolgáltatóra került fel. Ez alatt az idő alatt több dolgot átírtak és újraforgattak, ami miatt végül a 125 millió dollárba került a produkció.

Az "eredeti" trailer

Na, de miért is rossz az Artemis Fowl?

Első sorban azért, mert ebben a pár hónapban olyan szinte szét lett vágva, hogy a végtermék értelmezhetetlenné vált. A már említett első teaser trailerből (ami a csúsztatás miatt hónapokig ment minden film előtt a mozikban) körülbelül kettő darab jelenet maradt meg. 95 perc lett a játékidő, melynek során nincs semmilyen világépítés és karakterfejlődés. Megkapjuk ezt a varázslatos a világot, amiben mágikus lények élnek a Föld magjában, ahol modern technológiát és varázslatot is használnak. Nem tudjuk meg, hogy ez miért van így, nem tudjuk meg hogyan működnek a dolgok, és azt sem tudjuk meg, hogy mik a szabályok.

Nincs ok-okozat, a dolgok csak szimplán történnek egymás után. A karakterek cselekedetei logikátlanok és nem is lehet érteni, mit miért tesznek. A szereplők egyik pillanatban megölnék egymást, majd 20 perccel később, ugyanabban a jelenetsorban örök barátságot fogadnak egymásnak. Azt is meg kell jegyezni, hogy fontos szereplőket kukáztak ki az utómunkák során, akik talán betömhették volna a történetben keletkező lyukakat. Magát a főgonoszt szinte teljesen kitörölték a filmből és a színésznő (Hong Chau), akinek a hangján megszólal Opal Koboi, még csak a stáblistán sem szerepel.

A rövid játékidő egyáltalán nincs jól kihasználva, ami olyan érzést kelt, mintha az egész történet kettévágták volna és valahol a felénél véget érne. Ennek az lehet az oka, hogy a Disney folytatásokkal is számolt, de emiatt az első (és valószínűleg utolsó) film nem állja meg önmagában a helyét. A színészeknek látszólag fogalmuk sem volt, hogy mit kellene csinálniuk a zűrzavarban, amit nem is nagyon lehet felróni neki. De. Akit külön ki lehet emelni, az az Oscar-díjas Judi Dench, akinek élete egyik legrosszabb alakítását láthatjuk. Egyenesen rossz nézni a jeleneteinél a szenvedését, igazán méltatlan ez a performansz az életművekhez képest. Idén ugyan nem kapta meg az Arany Málna-díjat a Macskákért, de jövőre minden bizonnyal nagy esélyese lesz ennek az "elismerésnek".

A felsorolt negatívumok mellet az Artemis Fowl ráadásul borzasztóan is néz ki, a 125 milliós költségvetés ellenére is. Volt olyan rész, amit többször vissza kellett tekertem, mert első blikkre nem tudtam értelmezni, mi történt és volt olyan jelent, amit azért néztem vissza többször, hogy megbizonyosodjak arról, hogy láttam-e amit láttam. Ehhez tényleg egy Disney és egy Josh Gad a nevét adja?

A szarrá vágott trailer

Én magam nem olvastam a könyveket, de kisebb kutatás után arra jutottam, hogy az adaptáció merőben eltér a könyv szellemiségétől. Karakterek személyiséget, jellemvonásait vették el és cserébe nem adtak nekik semmit. Ahogy olvastam a visszajelzéseket a közösségi médiában, a franchise rajongó egyöntetűen borzasztóan csalódottak.

Az Artemis Fowl tökéletes példája annak, hogy hogyan ne csinálj filmet, hogyan ne dolgozz fel egy már kész történetet és annak is, hogy mindig ellenőrizzük le, mibe invesztálunk, ha éppen filmipari nagykutyák vagyunk. Lehet éppen azzal védeni, hogy a fő célközönsége a gyerekek, de a kicsiket is inkább óvjuk ettől a mozitól, semmint megnézzük velük. A Disney-nek eddig se váltak be az eredeti alkotásai, de ez most abszolút egy másik liga.

Ez a celluloid hulladék kategória és őszintén kíváncsi lennék, hogy ha ezt így átengedték a rostán, akkor milyen lehet az eredeti vágása a filmnek? Lehet jobb is, ha azt soha nem tudjuk meg.


Értékelés: 1/10

Címkék: Kritika

Kétszereplős vígjáték kevés humorral - The Lovebirds

2020.06.14.

Mindannyian ismerjük azokat klasszikus romantikus vígjátékokat, amiknek az elején hőseink megismerkednek és ugyan akkor még közel sem szimpatikusak egymásnak, de miután több közös kalandot élnek át együtt, jobban megismerik egymást, a film végére pedig egymásra találnak. Az elmúlt években ez a műfaj kevésbé meghatározó egysége Hollywoodnak, de most a Paramount Pictures új filmje, a Lovebirds ezeknek a romkomoknak a hangulatát próbálja megidézni –  több-kevesebb sikerrel.

Címkék: Kritika

Brutális a harc a túlélésért a társadalom börtönében – The Platform

2020.05.27.

Napjainkban a filmipar célja leginkább az emberek szórakoztatása és ezáltal a bevétel maximalizálása. A kereslet határozza meg a kínálatot, és a közönség inkább az egyszerűbb, látványosabb mozikra vágyakozik, amelyeken nem szükséges sokat gondolkodni. Emiatt sokkal kevesebb az igazán eredeti alkotás, amely valamilyen üzenetet is magában hordoz. Néha azért sikerül elkészülnie egy-két ilyen darabnak is azzal a céllal, hogy újfajta szemléletet közvetítsen a nézők felé. Ilyen például az idén megjelent The Platform (eredeti cím: El hoyo) című spanyol nyelvű Netflix film.

A történet egy függőleges börtönben játszódik valamikor a jövőben. Főszereplőnk Goreng önként vonul be az intézménybe, annak reményében, hogy fél évnyi rabság után megkaphat egy bizonyos tanúsítványt. Cellatársától megtudja, hogy ezen a helyen naponta egyszer kap mindenki ételt. Minden ellátmány egy platformon van, ami fentről lefelé halad és meghatározott ideig lehet csak enni, a raktározást pedig súlyosan büntetik. Ennek a rendszernek az lesz a következménye, hogy amíg a felső szinten lévő rabok annyit esznek, amennyi bírnak, addig már pár szinttel lejjebb csak a maradék jut, a legalsó szintekre pedig egyáltalán nem jut semmi az ott lévőknek. A rabok havonta kerülnek új cellába véletlenszerűen. Eleinte ez egyáltalán nem tetszik Gorengnek és meg is tagadja az étkezést, viszont a történet folyamán főszereplőnk a körülmények hatására is egyre inkább megváltozik.

A film nem ajánlott gyenge idegzetűeknek. Látványvilága nyers és brutális, nagyon jól szemlélteti, hogy az emberek mikre lehetnek képesek a túlélés érdekében. Igazi gyomorforgató élmény, amit nehéz sokszor megnézni. Ezt a negatív érzést fokozza, hogy a környezet meglehetősen ingerszegény. Szinte végig ezekben a cellákban vagyunk, ami miatt ugyanúgy bezárva érezzük magunkat, mint az ott lévők. Leginkább sci-fi/horrorként lehet meghatározni a műfajt, de nem a klasszikus értelemben vett ijesztgetős horror ez, hanem az, amelyik az atmoszférával kelt félelmet a közönségben. Vannak igazi retinába égő jelenetek, amiket egyhamar nem fog elfelejteni az, aki megnézi a The Platformot.

A készítők beleeshettek volna abba a hibába, hogy egyedül hagynak bennünket a történetmesélés során, de szerencsére ez nem így történik és a szereplők által választ kapunk a legtöbb kérdésre. Emiatt a legtöbb szimbólum egyértelművé válik, talán még a kevésbé tapasztaltabb filmrajongók számára is, amit én nagyra értékelek egy olyan alkotásnál, aminél az üzenet átadása a cél. Hamar egyértelművé válik az is, hogy a függőleges börtön a mi társadalmunkra reflektál és főként arra a problémára, hogy egyre nagyobb a különbség a gazdag és szegény rétegek között. Akik fent vannak egyáltalán nem törődnek az alattuk lévőkkel, miközben ha beosztanák az ételt, akkor a legalsó szintekre is jutna. A The Platfom leginkább az idei legjobb filmhez, az Oscar-díjas Élősködőkhöz (Parasite) hasonlítható. A téma is nagyon hasonló, de míg a Platform a mondanivalóra fekteti a hangsúlyt, addig az Élősködők jobban megtalálja az egyensúlyt és filmként is jobban működik emiatt.

Sajnos ez is The Platform legnagyobb gyengesége. Annyira nagy jelentőséget kap az átadni kívánt üzenet, hogy sokszor elfelejt filmként funkcionálni. Emiatt nem kapunk kerek történetet, hanem egy másfél órányi metafora áradatot öntenek a szemünkbe (konkrétan még az elhangzott neveknek is jelentése van). Ez sajnos hatással van a végkifejletre is, amikor már túl sok lesz a látottakból és a mondanivaló is nehezen értelmezhető emiatt. Ajánlott azoknak, akik már unják a szuperhősös látványorgiákat és inkább egy szokatlanabb, de annál eredetibb és tanulságosabb filmet néznének.

Értékelés: 8/10

Címkék: Kritika

Hogyan ne csinálj filmet – Capone (2020)

2020.05.22.

A filmkészítők többsége szerencsés esetben rendelkezik egy sajátos látásmóddal, s vízióikat úgy próbálják meg film formájában megvalósítani, hogy azáltal a néző is képes legyen a saját szemén keresztül látni egy adott történtet.

Címkék: Kritika

Ben Affleck sózza meg az íztelen sportdrámát – The Way Back

2020.05.12.

Számtalan történetet láthattunk már olyan emberekről, akik a rossz döntések sorozata vagy egy szerencsétlen tragédia miatt önpusztításba kezdenek, amíg nem jön az életükben egy olyan lehetőség, ami miatt rákényszerülnek arra, hogy újra megpróbáljanak talpra állni. Gavin o’Conor legújabb alkotása a The Way Back is egy ilyen történetet dolgoz fel egy sportdráma köntösébe bújtatva, amiben a hangsúly sokkal inkább a drámán, semmint a sporton van.

Felnőtté válni nehéz – Előre (Onward)

2020.05.10.

Mit tennénk akkor, ha adódna egy olyan lehetőségünk, hogy ismét találkozhatunk egy rég elvesztett szerettünkkel? Valószínűleg a legtöbb ember bármit elkövetne azért, hogy élni tudjon ezzel a lehetőséggel, még akkor is, ha az csak egy napig tart. Ez a kérdés a fő mozgatórugója a Pixar legújabb egész estés animációs filmjének, egy igazán varázslatos köntösben.