Blogolj!

Ben Affleck nélkül jön a következő Batman-film

2019.01.31.

Már egy jó ideje megy a huzavona az önálló Batman-mozi körül: a projekt eredetileg még úgy indult, hogy Ben Affleck  lesz az írója, a rendezője és a főszereplője is a The Batman című következő DC mozinak, majd 2017 elején bejelentették, hogy Affleck helyett Matt Reeves (Cloverfield, A majmok bolygója: Forradalom) lesz rendező, később pedig az írói teendőket is átvette. 

Rami Malek még egy lépéssel közelebb került az Oscarhoz

2019.01.28.

Vasárnap esete 25. alkalommal adták át az amerikai film- és televíziós színészek céhének (Screen Actors Guild, SAG) díjait. A színészszakszervezet kizárólag a színészi alakításokat díjazza, ami egyfajta iránymutató Oscar-díjak  tekintetében is.

Megérkezett a Hellboy első szinkronos előzetese

2019.01.10.

A Guillermo del Toro-féle első Hellboy mozi 2004-ben debütált Ron Perlman főszereplésével, amit 2008-ban követett a folytatás is. Az Oscar-díjas rendező évekig próbált tető alá hozni egy harmadik részt is, ami a rajongók nagy bánatára nem jöhetett össze, kárpótlásul egy reboot-ot szánt nekik a stúdió. 

Henry Cavill Magyarországról üzent Jason Momoának

2019.01.06.

Henry Cavill (Superman) és Jason Momoa (Aquaman) országos cimborák lettek Az Igazság Ligája forgatásán, így nem is olyan meglepő, hogy a színész úgy érezte muszáj még hazánkból is üzennie kollégájának. 

Nézd meg a Bosszúállók 4 első magyar előzetesét!

2018.12.20.

Még a hónap elején futott be a Bosszúállók: Végjáték első előzetese, amire kb. a fél világ várt, most pedig már magyarul is nézhetjük kedvenc hőseink megpróbáltatásait. 

Marvel Kapitány már magyarul is lezúzza az öreg néniket

2018.12.14.

Korábban már írtunk a Marvel (egyik) következő nagy dobásáról, a Marvel Kapitányról, amely a Disney és Marvel első olyan szuperhősfilmje lesz, amiben egy női főhős viszi a prímet, most pedig már magyarul is megnézhetjük, hogy hogyan zúz a női kapitány a metrón.

Befutott a Bosszúállók negyedik részének első előzetese

2018.12.07.

Egészen mostanáig csak találgatni lehetett, hogy mikor kapjuk meg az első ízelítőt a Bosszúállók negyedik részéhez, most pedig már nézhetjük is, hogy szomorkodik Amerika Kapitány. 

Megvan, mi okozta Stan Lee halálát

2018.11.28.

Szinte az egész világot megrázta Stan Lee halála, amit a korábbi hírekkel ellentétben mégsem tüdőgyulladás okozott.

Halála előtt újabb szuperhős megalkotásán dolgozott Stan Lee

2018.11.14.

A hétfőn 95 éves korában elhunyt Stan Lee lányával dolgozott Dirt Man karakterén.

Meghalt Stan Lee, a Marvel atyja

2018.11.12.

95 éves korában, tüdőgyulladásban elhunyt Stan Lee író, szerkesztő, producer, rajzoló és grafikus, a Marvel Comics nyugalmazott elnöke - számolt be róla a TMZ a művész lánya, Joan Celia Lee nyilatkozatára hivatkozva.