Blogolj!

Harc a Saul fiáért

2015.05.17.

Napok óta Nemes Jeles László filmjéért vannak oda a filmesek és a sajtó is. Nem csak magyar, de nemzetközi oldalak is rajonganak a Saul fiáért, így nem csoda, ha a forgalmazók érdeklődését is felkeltette. Egész este tartottak a tárgyalások, végül a Sony Pictures Classics szerezte meg a film jogait. Ehhez a céghez tartozik még számos nagysikerű film is, többek között a tavalyi év Whiplash-e, vagy a most Cannes-ban bemutatott Woody Allen film, az Irrational Man is. Ez azt jelenti, hogy a filmet Amerikában is bemutatják, vagyis a nemzetközi útja korántsem áll meg Cannes-ban.

(kép forrása: www.facebook.com)

A Saul fia stábja a cannes-i vörös szőnyegen

Cannes 2015

2015.05.17.

A vasárnap is izgalmas filmeket tartogat a fesztiválozóknak. Az X Menből ismert Patrick Stewart egy skinhead banda fejeként balhézik össze egy punkegyüttes tagjaival Jeremy Saulnier Green Room című filmjében. Már maga a szereposztás is érdekes, hiszen Stewartot nehéz elképzelni kopasz, balhés bandatagként.

(kép forrása: www.variety.com)

Green Room

 

A franciák újabb folmje a Mon Roi egy párkapcsolat viszontagságait mutatja be Vincent Cassel főszereplésével. A filmet pedig Maïwenn rendezőnő készítette, akinek volt honnan tapasztalatot szerezni, mivel évekig Luc Besson felesége volt.

(kép forrása: www.shortfilmcornercannes.wordpress.com)

Mon Roi

Egy dokumentumfilm is a vasárnapi programban szerepel, méghozzá az Amy Winehouse életéről szóló Amy címmel. Asif Kapadia rendezésében archív anyagok, koncertfelvételek mellett megszólalnak majd a családtagok, barátok is. 

(kép forrása: www.chicagotribune.com)

Amy

Cannes bűvöletében

2015.05.16.

Cannes 2015

A negyedik nap leginkább az európai filmekről fog szólni, jönnek az olaszok, franciák, de lesz egy amerikai alkotás is.

Saul fia siker és az első képkockák

2015.05.15.

Cannes-ban a szerencsések már láthatták a Saul fiát, amitől mindenki el van ájulva. A Variety is csak áradozik a szokatlan vizualitásról és erőteljes atmoszféráról. Bár mi itthon nem láthatjuk még egy hónapig, így be kell érnünk egy másfél perces jelentettel.

Cannes 2015

2015.05.15.

Elérkezett a harmadik nap a Riviérán többek között Woody Allennel, Natalie Portman-nel és Gus Van Santtal és egy szürreális párkereséssel.

Woody Allen - Irrational Man

Titkos kedvencünk, Joaquin Phoenix a főszereplője Allen legújabb munkájának, amiben egy labilis tanár bőrébe bújik és Emma Stone-nal cicázik.

Natalie Portman  - The Tale of Love and Darkness

Portman első rendezése Cannes-ban debütál, ami Izrael létrejöttéről szól. Tehát a színésznő visszatér izraeli gyökereihez, amiben nem csak dirigál, hanem a főszerepet is vállalta.

Gus Van Sant  - The Sea of Trees

Matthew McConaughey  és Ken Watanabe bóklászik a japán erdők sűrűjében, miközben McConaughey az öngyilkosságot fontolgatja. Ez az egy mondat a filmről és Gus Van Sant neve így is bőven rejt izgalmakat, ráadásul MM annyira el volt ájulva a forgatókönyvtől, hogy azt mondta, évek óta nem olvasott ilyen jót.

Jorgos Lanthimos  - The Lobster

A görög rendező első angol nyelvű filmje egy olyan világról szól, ahol évente egy bizarr párkeresési ceremóniát vezényelnek le; 45 nap van párt találni, különben az embereket állattá változtatják. A filmben Colin Farrell és John C. Reilly, Léa Seydoux és Rachel Weisz szerepelnek.

(kép forrása: www.blogs.indiewire.com)

Ezek persze csak a legnagyobb nevek a mi napból, de ezek is izgalmasnak tűnnek. Leginkább Lanthimos társkeresője és  Gus Van Sant öngyilkos-jelöltjei a „nagyon várós” kategória.

Cannes 2015

2015.05.14.

Gőzerővel nyomul a cannes-i filmfesztivál tegnap óta, ahol meg is történt az első nagy vörös szőnyeges bevonulás. Ott volt többek között Natalie Portman, Cathernie Deneuve, Sophie Marceau, Guillermo del Toro és a Coen testvérek.

(kép forrása: www.variety.com)

A zsűri

(balról jobbra: Ethan Coen, Sophie Marceau, Rossy de Palma, Guillermo del Toro, Rokia Traoré, Xavier Dolan, Sienna Miller, Jake Gyllenhaal, Joel Coen)

(kép forrása: www.variety.com)

Ma vetítik le többek között a Mad Max: A harag útján őrületet és holnap lesz a premierje a Saul fiának, amiért még mindig lehet izgulni, hogy jól szerepeljen a közönség előtt, hiszen nem győzzük hangsúlyozni, hogy versenyben van az Arany Pálmáért. Végül, de nem utolsó sorban a Szegénylegények vetítése is ma este lesz a Cannes Classics szekcióban.

További képeket, infókat itt lehet nézegetni, olvasni.

Irány Cannes!

2015.05.13.

Nem hagyhatjuk ki a mozidömpinget, így megpróbálunk mindenről beszámolni, hogy mi is történik a francia Riviérán. A nyitófilmre (La tête haute) ma kerül sor, aminek főszereplője Catherine Deneuve és Benoît Magimel (A zongoratanárnő). Deneuve egy bírónőt alakít majd, az alkotás pedig egy fiatalkorú bűnözőt helyez középpontjába.

Szegénylegények mindenhol!

2015.05.13.

Már írtunk arról, hogy a ma kezdődő cannes-i filmfesztivál Cannes Classics szekciójában levetítik 50 év után Jancsó Miklós Szegénylegények című alkotását. Ha már a franciák megkapják ezt a nagyszerű filmet, akkor mi, magyarok sem maradhatunk ki a jóból, így az Urániában is levetítik majd Jancsó félévszázados alkotását május 16 és 23 között.

(kép forrása: www.facebook.com)

Cannes 2015

2015.05.12.

Már csak egy nap, és indul a Cannes-i Filmfesztivál. A Variety-nek köszönhetően megtudtuk, hogy szombaton, a Cannes Classics szekcióban mutatják be Steve McQueen: The Man & Le Mans című filmet, aminek középpontjában - meglepő módon - az autóversenyzőből lett színész/színészből lett autóversenyző Steve McQueen áll.

Caine és Keitel együtt áztatják magukat

2015.05.11.

Cannes-ban lesz a premierje Michael Caine és Harvey Ketiel közös filmjének, amit a csodás Paolo Sorrentino rendezett. A két öregúr egy luxushotelben pihennek, ahol meglegyinti őket a fiatalság, az élet szele. Persze lesz dráma is az Ifjúságban Caine és lányát alakító Rachel Weisz között. Hozzánk csak ősszel jut el a mozi, aki viszont teheti, lesse meg Cannes-ban május 20-án, ha nem, akkor addig be kell érnünk az előzetessel.

Ezeket a cikkeket olvastad már?