Blogolj!

Újabb fontos filmfesztivál marad el Amerikában

Bár a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne maradjon az év filmes események nélkül, van olyan fesztivál, amit kénytelenek teljesen törölni.

Ilyen a filmes díjszezon szempontjából igen fontos Telluride Fesztivál is.

A koronavírus-járvány erősödésével még jobban át kellett gondolni a biztonsággal kapcsolatos szervezéseket, így a stáb arra jutott, hogy a filmmustra elmarad idén.

A szervezők keddi közleményükben azt írták, hogy hónapokig próbálkoztak mindenféle megoldással, de be kellett látniuk, hogy idén nem lehet tető alá hozni a hagyományos fesztivált.

A Telluride Filmfesztivált 1974-ben rendezték meg először, és azóta csak 1993-ban történt meg, hogy veszélybe került az esemény, de végül meg tudták tartani. A jelen helyzetben azonban, mikor egyre nő a koronavírus-fertőzöttek száma, mégiscsak az emberek egészsége a legfontosabb, és ezt a maszkviseléssel és egyéb szabályok betartásával sem tudják garantálni, amit nem vállalhatnak

- fogalmaztak.

Azt írták, az idei programban szereplő válogatásból számos, szívügyüknek számító filmet a New York-i Filmfesztivál, a Torontói Filmfesztivál vagy a Velencei Filmfesztivál is bemutat, és azon lesznek, hogy a lehető legtöbb módon támogassák ezeket a kitűnő produkciókat.

A Telluride 2021-ben tér vissza a fesztiválnaptárba.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/97723/pics/lead_800x600.jpg
Fesztivál,koronavírus,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?