Blogolj!

A koronavírus még a Golden Globe-díj szabályaira is hatással van

A szervezők már a jövő évi Golden Globe változásain dolgoznak.

A Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók szervezete (HFPA) megváltoztatta a jelentkezési követelményeket a koronavírus miatt. Mivel zárva tartanak a mozik és vetítőtermek, a szervezet ideiglenesen felfüggesztette azt a szabályt, mely szerint a jelentkező film készítőinek az HFPA tagjai előtt vetítésen kell bemutatniuk alkotásukat egy Los Angeles-i intézményben, mely mind a szervezettől, mind az alkotóktól független.

Az új szabály értelmében a forgalmazónak a megszokottnak megfelelően kell vetítési időpontot foglalnia az HFPA naptárában, majd erre az időpontra biztosítani kell a tagoknak egy vetítési linket vagy a film DVD-másolatát, hogy a szövetség tagjai otthonukba tekinthessék meg az alkotást.

A filmek bemutatási szabályain is változtattak. Eddig azon filmek kerülhettek a versenybe, melyeket december 31-ig legalább hét napon át vetítettek moziban Los Angeles térségében, vagy megtekintésenkénti - vagyis nem előfizetés - díj ellenében elérhetővé tették őket. A változtatás szerint azok a filmek is jelöltek lehetnek, melyek mozipremierjének kezdetét Los Angelesben március 15. és április 30. közöttre tervezték.

Az HFPA folyamatosan figyeli a járvány hatásait a filmiparra és ha szükséges, további változtatásokat hoz, vagy kiterjeszti az időbeli kereteket.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/92444/pics/lead_800x600.png
Golden Globe,koronavírus,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?