Blogolj!

Bradley Cooper a Netflixre készít filmet Leonard Bernsteinről

Bradley Cooper a Netflixel közösen készíti új filmjét, amely a világhírű karmesterről, Leonard Bernsteinről (West Side Story) szól majd.

A Variety szerint igazi nagyágyúk sorakoztak fel a projekt mögé, ugyanis olyan producerei lesznek, mint Martin Scorsese, Steven Spielberg vagy Todd Phillips (Joker).

A Netflix az utóbbi időben behozott szokásához híven a Bernstein-filmet is először mozikban forgalmazza egy rövid ideig és majd csak az után kerül fel a streaming-felületre. Erre azért van szükség, mert a Netflix ezzel trükkel tud beszállni az Oscar-versenybe.

Cooper korábbi rendezésével, a Csillag születikkel már behúzott egy Oscar-jelölést, ezért nagy az elvárás a Bernstein-filmmel szemben is, amiben szintén maga alakítja majd a férfi főszereplőt. Na meg persze azért is reménykedhetnek egy-két Oscar jelölésben, mert Bernsteinről köztudott volt, hogy házassága és három gyermeke ellenére is folyamatosan volt kapcsolata férfiakkal, amiről felesége, Felicia Montealegre is tudott.

A film három évtizedet fog majd felölelni az 1990-ben elhunyt világhírű karmester és zeneszerző életéből, és főleg Montealegrével kötött házasságára koncentrál. Cooper Josh Singerrel együtt írja a forgatókönyvet és producerként is közreműködik majd a produkcióban.

A rendező egyébként a Bernstein-hagyatéktól kapta meg a film elkészítésének jogait, és a forgatókönyv fejlesztése alatt az utóbbi két évben végig együttműködött Bernstein gyerekeivel, Jamie-vel, Alexanderrel és Ninával.

(Borító: conversationsabouther.net)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/89341/pics/lead_800x600.jpg
Bradley Cooper,dráma,életrajz,Netflix,Rövidzárlat,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?