Blogolj!

De Niro is csatlakozott Martin Scorsese legújabb filmjéhez

A két nevet látva igazán nem lepődünk meg ezen a híren, maximum helyeslően bólogatunk, hogy ez a bevált páros bizony mindig jó, ha együtt dolgozik.

Arra most inkább nem térnék ki, hogy legutóbbi munkájuk, Az ír a maga három és fél órájával, a jól bejáratott maffia sztorival mennyire kellett a filmvilágba (valaki biztos nagyon szerette), de az vitathatatlan, hogy Scorsese és De Niro olyan régóta dolgoznak együtt, hogy már félszavakból is megértik egymást, így a végeredmény biztos, hogy minőségi lesz. Már csak azért is, mert arról a moziról van jelenleg szó, amiben Leonardo DiCaprio játssza majd a főszerepet.

Ahogy azt már egy jó ideje lehet tudni, a Killers of the Flower Moonban DiCaprio már rég elvállalta a melót. A film David Grann újságíró 2017-ben megjelent dokumentumregényének adaptációja lesz, ami az 1920-as években történt oklahomai gyilkosságsorozatot dolgozza fel, ahol sorra ölték meg a helyi indián törzs tagjait a földjükön talált olaj miatt. A gyilkosságokért senkit nem ítéltek el, ez pedig óriási botrányt okozott. Ez az ügy vezetett végül az FBI megalakulásához és J. Edgar Hoover első sikeréhez.

Mondani sem kell, hogy a nagy filmes hármas már többször keresztezte egymás útját, hiszen Scorsese és De Niro már a hetvenes évek óta dolgozik együtt olyan mozikban, mint a Taxisofőr, a Dühöngő bika vagy a Casino.  DiCaprio a New York bandái óta visszatérő vendég a rendezőnél, valamint DiCaprio és De Niro első közös munkájuk az Ez a fiúk sorsa volt, amit még 1993-ban készítettek.

Scorsese egyébként hiába 77 éves, nagyon pörög, ugyanis emellett két filmen is dolgozik, az egyik a hetvenes évek New Yorkjának zenei világáról, a másik pedig Theodore Roosevelt egykori amerikai elnökről szól majd.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/89203/pics/lead_800x600.jpg
Leonardo DiCaprio,Martin Scorsese,Robert De Niro,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?