Blogolj!

A Jégvarázs 2 lett minden idők legsikeresebb animációs filmje

2013-ban szinte az egész világ Jégvarázs lázban égett,- a filmben felcsendülő Legyen hó című betétdalról már nem is beszélve, - így nagyon senki sem lepődött meg, amikor bejelentették a folytatást.

A novemberben mozikba kerülő második felvonás pedig azóta sem győzi megdönteni a rekordokat: Elzáék újabb kalandja lett a hatodik olyan Disney-film, ami 2019-ben átlépte az egymilliárd dolláros álomhatárt, amit azóta már elérte a 1,325 milliárd dolláros bevételt is, ezzel pedig többet hozott a konyhára, mint bármely másik produkció az animációs filmek történetében.

Ebből 1,325 milliárdos összegből az amerikai piac hozott 449,9 millió dollárt, a világ többi részét nézve pedig 875,3 millió dollárt termelt a Jégvarázs 2.

Természetesen a Disney másik aranytojást tojó tyúkjára a sem lehet panasz, ugyanis a kasszasikerlista élén még jelenleg is a Star Wars: Skywalker kora áll, amely további 34,5 millió dollárral 450 millió dollárra növelte hétvégén a bevételét a hazai piacon, világviszonylatban pedig már 919 millió dollárt tapossa.

(Borító: promotions.hu)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/88531/pics/lead_800x600.jpg
animáció,Disney,Star Wars: Skywalker kora,Vegyes vágott
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?