Blogolj!

Dobó Kata és Csányi Sándor rendezését is támogatja a Filmalap

Dobó Kata a Kölcsönlakás c. film forgatásáan

Dobó Kata 900 milliót, míg Csányi Sándor első rendezésre 10 milliót kap a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságától. A feltétel csak annyi, hogy társrendezőt kell bevonni a munkába.

A Filmalap közleménye szerint a Dobó Kata rendezésében és Gulyás Buda társrendezésében készülő El a kezekkel a Papámtól! című családi mozifilm gyártása 900 millió forint támogatást nyert el. Az élőszereplős mesefilmet Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes Mostoha című regénye inspirálta. A forgatás nyáron kezdődik, a tervek szerint a kész alkotás 2020 karácsonyán kerül a magyar mozikba.

Dobó Kata első rendezése a Kölcsönlakás volt, ami bár kifejezetten felejthető és bárgyú volt,  közönség mégis kíváncsi volt rá, és 2019 legnézettebb magyar mozifilmje lett több mint 150 ezres nézőszámmal. Gulyás Buda többek között olyan filmeket fényképezett, mint a Csak szex és más semmi, vagy a Szabadság, szerelem és a Kölcsönlakás technikai rendezője volt.

Csányi Sándor a színészet után első rendezésére koncentrál: a gyártás előkészítésére 10 millió forintot ítélt meg a szervezet. A Köbli Norbert forgatókönyvéből, Lajos Tamás producer vezetésével készülő Ma este gyilkolunk egy öreg színészek lakta otthonban játszódik és egy rejtélyes haláleset nyomozásának története.

A Filmalap továbbá a Sopsits Árpád (A martfűi rém) rendezésben készülő 42 karcsapás című filmterv előkészítését 19,85 millió forinttal támogatja. A rendező Tasnádi Istvánnal és Vészits Andreával közösen írt forgatókönyve Halassy Olivér magyar sportlegenda életét dolgozza fel.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/87725/pics/lead_800x600.jpg
Dobó Kata,Magyar Nemzeti Filmalap,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?