Blogolj!

Újra itt a Cinema City Filmünnep

Idén sem maradunk Cinema City Filmünnepen nélkül, ennek köszönhetően pedig ismét premier előtti filmeket, köztük családi, magyar és francia alkotásokat is láthat a közönség október 24. és 27. között a fővárosi és vidéki mozikban.

A filmünnepen debütál a mozikban a gyermekeknek és családosoknak szóló Jetikölykök című amerikai-kínai animációs vígjáték. Ugyancsak október 24-én kerül a mozikba a Szörnyen boldog Halloween című mexikói családi animációs film. Premier előtt lesz látható Az Adams Family – A galád család és a Clara – Egy tündéri kaland című animációs alkotás is.

Idén sem lesz hiány a magyar filmekben, a Filmünnep alkalmával a hivatalos bemutató előtt tűzik műsorra Nagy Zoltán rendező Szép csendben című játékfilmjét, amelyhez két közönségtalálkozó is kapcsolódik a produkció készítőinek a részvételével. A programban szerepel még a Valan – Az angyalok völgye című lélektani krimi, Bagota Béla első nagyjátékfilmje. A nézők a közönségtalálkozókon az alkotókkal is beszélgethetnek. Lerner János Vadonvilág – Gróf Széchenyi István nyomában című dokumentumfilmjét a fővárosban és vidéken is műsorra tűzi a Cinema City.

A francia vígjátékok kedvelői premier előtt nézhetik meg Allan Mauduit Lázadók című vígjátékát, Vincent Cassel főszereplésével pedig a Különleges életek című drámát. Juliette Binoche főszereplésével lesz látható a Szerelemre kattintva című francia-belga romantikus dráma, melynek rendezője, Safy Nebbou október 25-én, pénteken a Cinema City Allee-ban beszélgetésen vesz részt.

A horrorrajongóknak szól a Halálod appja című amerikai film, valamint a Fehér éjszakák című amerikai alkotás rendezői változata. A dráma kedvelői premier előtt láthatják az Amundsen című norvég-svéd-cseh alkotást, amely Roland Amundsen norvég felfedező és sarkkutató korát és életét mutatja be.

A dokumentumfilmek és a zene iránt érdeklődők az Aretha Franklin tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekesnő-dalszerző életét és munkásságát feldolgozó Aretha Franklin: Amazing Grace – A szeretet hangján című filmet nézhetik meg a hivatalos bemutató előtt.

(Borító: szeretlekmagyarorszag.hu)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/84791/pics/lead_800x600.jpg
animáció,Cinema City Filmünnep,dokumentumfilm,dráma,horror,Moziba be!,Vegyes vágott,vígjáték
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?