Blogolj!

Amikor a régmúlt visszaköszön a jelenben is - Vadon

András Ferenc erős atmoszférájú filmjeivel lett ismert és sikeres rendező, amik a Kádár korszak hangulatát ragadták meg. 1988-ban viszont egy újabb műfajban próbálta ki magát a Vadon című filmjével.

Veri az ördög a feleségét, A nagy generáció és Dögkeselyű. Ha András Ferenc neve szóba kerül, akkor ez a három filmje megkerülhetetlen, ám a Vadon című filmje már a régmúlt történelmét dolgozza fel. Ennek oka pedig egyszerű: András Ferenc még a Dögkeselyű sikere idején olvasta Dobai Péter Vadon című regényét, és már akkor elhatározta, hogy bár nagy feladat lesz, de megvalósítja a történetet vásznon is.

A regény és a film 1859-be kalauzolja a közönséget, abba az évbe, amikor a franciák segítségével megindult a harc Ausztria ellen az olasz egység megteremtéséért. Az 1848/49-es magyar szabadságharc Itáliában gyülekező emigráns vezetői, Kossuth, Klapka, Teleki megkezdik a Magyar Légió szervezését azzal a céllal, hogy katonái francia, de mindenekelőtt olasz segítséggel betörjenek Magyarországra és egyesülve az otthoni erőkkel kivívják az ország függetlenségét. A regény főhőse Batiszy Kristóf százados, aki a Földközi-tengeren, majd a Dunán fölhajózva egységével – előőrsként – betör Somogy vadonjaiba, hogy előkészítse a terepet a Magyar Légió számára, s hogy felrázza az osztrák önkény elnyomása alatt szenvedő hazafias erőket. Időközben azonban III. Napóleon békét köt Ferenc Józseffel, és ezzel cserben hagyja olasz illetve magyar szövetségeseit. A Magyar Légió sohasem lép magyar földre, Batiszy és maroknyi csapata magára hagyatottan küzd az osztrák katonasággal, a vármegye pandúrjaival az utolsó töltényig, a kivégzésig.

A rendező politikai-történelmi metaforaként tekintett a történetre, azaz a régmúlt történései a film elkészülésekor is igaznak bizonyultak, így a mozi megvalósítása még fontosabb projektté vált az évek során. És nem véletlen az sem, hogy A nagy generáció szeretet, és leginkább hazaszeretet témája a Vadonban is folytatódik (egy jó nagy adag esztétikai lökettel megerősítve), amihez olyan nagy kaliberű színészek adták nevüket, mint Reviczky Gábor, Oszter Sándor és Andorai Péter, zenéjét pedig  Mártha István és Cseh Tamás szerezte.

Gyere és nézd meg a Vadon című filmet az idei KŐFESZTEN, ahol még több film vár augusztus 10-én.

További információk a fesztivál Facebook oldalán és Instagramon.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/81947/pics/lead_800x600.png
Kőfeszt,történelmi,Vadon,Vegyes vágott
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?