Blogolj!

Újabb történelmi filmet támogat a Filmalap

Hangulatfotó a Természetes fény c. filmhez Kép: Campfilm

A Magyar Nemzeti Filmalap két új filmet támogat, ebből egyik a második világháború idején játszódik majd.

Nagy Dénes első, Természetes fény című - második világháborús - mozifilmjére 250 millió forint gyártási támogatást kap. A magyar-lett-francia-német koprodukcióban készülő alkotás forgatókönyvét Nagy Dénes Závada Pál azonos című regénye alapján írta.

A film második világháború idején megszállt Szovjetunióban játszódik "egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben". A történet egy magyar honvéd gyalogos egységet követ, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban szovjet partizánokat keres. A mozifilm Magyarországon és Lettország Oroszországgal határos keleti tájain - a Campfilm gyártásában - készül, magyar és lett amatőr szereplőkkel.

Nagy Dénes Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt már a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában, Másik Magyarország - Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, az NMHH Mecenatúra programjának támogatásával készült Bukta Imre portréfilmjéért pedig elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját.

Az alkotás a tervek szerint 2021 őszén kerül a mozikba.

Nemcsak Nagy Dénes, hanem Scherer Péter is első nagyjátékfilmjét rendezi, amire a Filmalaptól 10 millió forintos támogatást kapott. A filmet neves produceri csapattal közösen - Major István, Geszti Péter, Ditz Edit, Roskó Péter - készíti. Vékes Csaba (Hetedik alabárdos) rendezővel együtt. A vérovis munkacímen készülő vígjátékot, amely egy apa és kisfia egymásra találásának "eredeti, friss, érzelmes, őszinte, meglepő és mulatságos" története lesz.

1
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/81936/pics/lead_800x600.jpg
Rövidzárlat,történelmi
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

A bejegyzésre 1 db hozzászólás érkezett!
Hát, így van ez 2019-08-01 16:58:40
Hát, ez az aberrált liberáltak által minden heti piaci napon csak mószerolt, ekézett Magyar Nemzeti Filmalap újra színre lépett, és nem átallott újból két történelmi filmet támogatni.
Szívrepesve várom a "nagyhatalmú, kommunista sündisznócskák" szokásos sivalkodását ebben a konkrét esetben (is) !!!!!!!!!
Válaszolok

Ezeket a cikkeket olvastad már?