Blogolj!

Oliver Stone Putyint kérte fel, hogy legyen a lánya keresztapja

A háromszoros Oscar-díjas Oliver Stone (Éjféli expressz, A szakasz, Született július 4-én) még 2017-ben készített baráti hangvételű interjúkat az orosz elnökkel, aminek az eredménye végül egy háromrészes dokumentumfilm lett.

A rendező már ekkor érezhetően elkezdett szimpatizálni Putyinnal, június 19-én pedig újra leültek egy kicsit csevegni Stone, Revealing Ukraine című dokumentumfilmje kapcsán. Az interjú pedig olyannyira baráti hangvételűre sikeredett, hogy a filmes felkérte az elnököt, hogy legyen a 22 éves lánya keresztapja.

Putyin nem jött zavarba a Stone gesztusától, csupán annyit kérdezett vissza, hogy szeretne-e ortodox keresztény lenni, mire a rendező annyit reagált, hogy majd gondoskodik róla, hogy így legyen.

Az interjúban még olyan témákkal is foglalkoztak, hogy Stone szerint valami nagyon nincs rendben az amerikai fiatalokkal, hiszen állandóan közösségi hálókon lógnak és a gender-témákkal vannak elfoglalva, ami annak köszönhető, hogy már teljesen elkényeztette őket a nyugati világ. A rendező épp ezért már szinte sokkot kap tőlük. 

Az interjú egyébként annyira bejött az oroszoknak, hogy a beszélgetés teljes, angol nyelvű leiratát még a Kreml is közzé tette.

(Borító: themoscowtimes.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/81671/pics/lead_800x600.jpg
interjú,Oliver Stone,Vegyes vágott
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?