733 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 2 idős beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 733 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Blogolj!

Többszáz film szerepel a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon

Június 19. és 23. között rendezik meg a 14. Kecskeméti Animációs Filmfesztivált (KAFF) és a 11. Európai Animációs Játékfilm és TV-Film Fesztivált. A két párhuzamosan zajló eseményen több mint 300 film, nyolc helyszín, kiállítás, mesterkurzusok és könyvbemutatók várják a közönséget.

A több mint 200 beérkezett magyar nevezésből két egész estés alkotás, 14 diákfilm, 22 rövidfilm, 23 televíziós sorozatepizód és 28 alkalmazott animáció került a versenyprogramba, emellett mintegy 30 film az információs programba.

Az európai versenyben 5 egész estés alkotás, 28 sorozatepizód és 6 tévéfilm látható, valamint 12 animációt vetítenek versenyen kívül, és a rendezvényen vetítik először nyilvánosan Rófusz Ferenc új alkotását, Az utolsó vacsorát.

A fesztiválon az afrikai animációs filmtermésből is látható válogatás, továbbá külön blokkot szentelnek a kortárs japán animációnak.

Előadást tart majd a most készülő Toldi-sorozatról Jankovics Marcell, munkásságába vezet be Michael Dudok de Wit, amerikai animációs tapasztalatairól beszél Csupó Gábor, Orosz István pedig az animációs filmkészítésig vezető útját mutatja be.

A világ animációs fesztiváljait bejárt Ruben Brandt, a gyűjtő, valamint a Salamon király kalandjai című egész estés alkotások mellett a magyar rövidfilmes versenyprogramban debütál itthon Andrasev Nadja legújabb animációja, a Szimbiózis. Szintén a rövidfilmek között látható Buda Flóra Anna Entropia című diplomafilmje, amelyet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) animáció tanszékének készített.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/73944/pics/lead_800x600.jpg
animáció,Fesztivál,KAFF,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?