Blogolj!

Danny DeVito a diósjenői halastónál forgatja legújabb filmjét

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy Danny DeVito hazánkban is forgatja majd az új filmjét, azonban a hivatalos terv az volt, hogy Ócsán forgatnak majd. A Bors információi szerint ehhez képest végül Diósjenőn, a halastónál láttak munkához.

A színész a Harry Haft című mozin dolgozik Magyarországon, amely a II. világháború után játszódik, és a film címet is adó Auschwitz-túlélő ökölvívóról szól majd. A sztori azzal foglalkozik, hogy Haftnak a koncentrációs táborokban foglyokkal kellett harcolnia, azonban a háború után már kénytelen szembenézni a folyton előtörő emlékekkel és a bűntudattal.

Harry Haft

Fotó: wordpress.com

A film rendezésére pedig az az Oscar-díjas Barry Levinson, szerződött le, akinek olyan alkotásokat köszönhetünk, mint az Esőember, a Jó reggelt, Vietnam! vagy az Amikor a farok csóválja. Azt egyelőre még nem tudni, hogy mi lesz DeVito szerepe a filmben. 

A Borsnak annyit sikerült kiderítenie, hogy a stáb két napot forgatott a diósjenői halastónál, valamint nagyon vigyáztak arra, hogy ne kerüljön ki semmilyen információ a filmről. Olyannyira, hogy egy lakó szerint még titoktartási szerződést is írattak a helyiekkel, és szigorúan tilos volt fotózni, főleg DeVitót, aki egy golfautóval közlekedett.

Ben Foster

Fotó: pioneer.hu

A film a várhatóan 2020-ban kerül majd a mozikba, a címszereplőt pedig Ben Foster (A préri urai, A program: Egy legenda bukása) alakítja. Foster mellett feltűnik még többek között Peter Sarsgaard, Billy Magnussen, John Leguizamo, Vicky Krieps és Árpa Attila is.

(Borító: aol.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/72596/pics/lead_800x600.jpg
Danny DeVito,dráma,életrajz,Rövidzárlat,sport
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?