Blogolj!

A Marvel könyvek Magyarországra érkeztek

21 film, 12 sorozat, több mint 100 szereplő után végre 2 új könyv. Ez a tavasz alapvetően is meghatározó lesz egy vérbeli Marvel-rajongónak, hiszen áprilisban jön a Bosszúállók: Végjáték a maga rekordhosszúságú, több mint háromórás játékidejével, de hogy azt az egy hónapot még ki lehessen bírni, megérkeztek a Marvel-könyvek is.

A Kolibri Kiadó jóvoltából új időszámítás kezdődik, Marvel könyvsorozat nyitásaként két nagy lexikon kerül a könyvesboltokba, amelyek sok-sok háttér-információval és érdekességgel látják el az univerzum tapasztalt és a kezdő rajongóit egyaránt.

A 4 évvel ezelőtti tárgyalások során még azt mondtam és gondoltam, hogy nem elég erős a magyarországi jelenlét, még korai a Marvel könyvekkel számolni. De most, 2019-ben már nem csak gondolom, hanem hiszem is, hogy gyökeresen megváltozott a helyzet és itt az idő! Új korszakba lépett a Marvel Magyarországon. A következő években azon fogunk dolgozni a Marvel Studios jogképviselőjével, hogy a könyvek terén is felzárkózzunk, legyen szó filmes, vagy klasszikus képregényes kiadványokról

- mondta Pap Zoltán, a Marvel könyvek felelős szerkesztője.

Az első könyv április elsején érkezik, Marvel Studios – Szereplők Nagykönyve címmel, ami bemutatja a Marvel-filmek több mint egy évtizedének történetét a szereplők életén keresztül. De nem csupán a hősökről esik benne szó: megtalálhatók a nagyhatalmú gonoszok és követőik, az álnok kémek, a bátor katonák és azok a hétköznapi emberek is, akik minduntalan belekeverednek a hősök nagyszabású csatáiba.

Június 30-án a második könyv is elérhető lesz. Az Amiről tudnod kell és tudni érdemes izgalmas és kevésbé közismert tényeket vonultat fel a Marvel-képregénysorozatok több évtizedes történetéből. Hány színvariációja létezik Hulknak, mitől olyan különleges Marvel Kapitány macskája, és miként tett szert egy béka Thor mitikus erejére? Ebből a csodás, képregények stílusát idéző könyvből bárki megtudhatja.

További információért katt a Marvel Könyvek facebook oldalára, ahol minden friss információ megtalálható a könyvekről, filmekről és minden kapcsolódó érdekességről.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/70693/pics/lead_800x600.jpg
képregény,könyv,Marvel,Rövidzárlat,szuperhős
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?