Blogolj!

Nagyvászonra kerül a Sex Pistols is

A Bohém rapszódia egy olyan zenés film-lavinát indított el, ami most már a Sex Pistols-t is elsodorta.

Mi is írtunk arról, hogy Queen-mozi sikere után egyből jöttek a hírek, hogy jön a Rocketman Elton John életének feldolgozásával, a Celine Dion- és a David Bowie-film is. A Rocketman már mindjárt mozikba is kerül, az utóbbi kettő pedig készül, ahol az a Sex Pistols-mozi is, amiről maga Ayesha Plunkett producer és forgatókönyvíró is elmondta, hogy a Bohém rapszódia sikere sarkallta a film elkészítésére.

A tervek szerint nem a punkzenekar lesz a film fókuszában, hanem a banda menedzsere, Malcolm McLaren és akkori barátnője, aki nem mellesleg Vivienne Westwood, későbbi világhírű divattervező. A film a hetvenes évek punkmozgalmának kialakulását mutatja majd be, és ehhez fog kapcsolódni az, hogy Westwoodék SEX néven nyitottak egy ruhaboltot, ahol a punkok tudtak maguknak mindenféle menő ruhát, kiegészítőt venni.

A film még csak az előkészítési fázisban van, és bár a casting nem kezdődött el, tippek vannak már a színészekre, de egyelőre nem lehet tudni többet a projektről.

Címkék: Rövidzárlat, zene
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/70656/pics/lead_800x600.png
Rövidzárlat,zene
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?