Blogolj!

Fontos küldetése van a felújított Vízipók-csodapóknak

Március 22-én mutatják be a felújított Vízipók-csodapókot, ami a szórakoztatás a nosztalgiázás mellett egy fontos üzenetet is hordoz.

Nem véletlen a bemutató dátuma sem, ugyanis március 22. a víz világnapja, így ennek apropóján a szervezők igyekeznek felhívni a figyelmet a természet szeretetére és a környezet védelmére.

A víz világnapja alkalmából a premier előtti vetítéseket a WWF Magyarországgal és nemzeti parkokkal együttműködve rendezik meg. Azok a gyerekek, akik életükben először mennek moziba, "első mozim" csomagot kapnak ajándékba, amely többek között matricát és a WWF Magyarország vizes témájú, interaktív foglalkoztató füzetét tartalmazza - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

Akik március 23-án, szombaton 10-kor a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban nézik meg a filmet egy pár Tisza cipőt sorsolnak ki, azok között pedig, akik pedig ezen a hétvégén nézik meg és a https://www.facebook.com/vizipokmozi oldalra feltöltik a jegyüket egy másik pár sportcipőt nyerhetnek.

A WWF hazai alapítványa több mint 25 éve dolgozik a hazai erdők védelméért, vizes élőhelyeink megőrzéséért, az éghajlatváltozás mérsékléséért és az őshonos fajok megóvásáért. Mára folyóink és természetes árterületeink több mint 90 százaléka eltűnt, nagyon fontos tehát a megmaradt területek megőrzése és helyreállítása.

A film több mint fél éven át tartó digitális felújítása során kockánként távolították el az egyenetlenségeket, festékhibákat és a színeket is felfrissítették. A közleményben idézik Mikulás Ferencet, a Kecskemétfilm igazgatóját, a film producerét is, aki szerint a felújítás után szebb lett a film, mint eredeti formájában.

Címkék: mese, Rövidzárlat
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/70486/pics/lead_800x600.jpg
mese,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?