Blogolj!

A visszatérő rendezője lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az ötszörös Oscar-díjas Alejandro González Iñárritu (Birdman, Bábel, A visszatérő) mexikói rendező lesz a 72. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrielnöke.

Pierre Lescure, a fesztivál elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató a közleményben kiemelte, hogy

Ez az első alkalom, hogy mexikói művész vezeti a cannes-i fesztivál zsűrijét. Cannes-ban minden filmnek helye van és a Babel rendezőjén keresztül a teljes mexikói filmművészetet ünnepelni fogja a fesztivál.

Az 55 éves Iñárritu a Cannes-ban 2006-ban a legjobb rendezés díját elnyerő Babel című alkotás egyik főszereplőjét, Cate Blanchett ausztrál színésznőt követi a zsűrielnöki székben.

A pályám kezdete óta a cannes-i fesztivál fontos nekem. Megtisztelve érzem magam, és boldog vagyok, hogy idén visszatérhetek, és nagyon büszke arra, hogy a zsűri elnöke lehetek. A filmművészet a bolygónk ereiben folyik, és annak pedig ez a fesztivál a szíve

- nyilatkozta a rendező a felkéréssel kapcsolatban.

A mexikói rendező 2000-ben első filmjével, a Korcs szerelmekkel a cannes-i fesztiválon tört be a világ filmes élvonalába. További öt filmje közül kettő, a Bábel és a Biutiful is meghívást kapott a cannes-i hivatalos versenyprogramba, az előzőért pedig hazavihette a legjobb rendezésnek járó elismerést is.

(Borító: filmtekercs.hu)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/69523/pics/lead_800x600.jpg
Cannes,Fesztivál,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?