Blogolj!

Kiosztották a César-díjakat

A legjelentősebb francia filmes elismerést péntek este adták át Párizsban.

A francia filmes szakma 4200 képviselője 22 kategóriában választotta ki a legjobbakat az előző évben moziba került alkotások közül a párizsi Salle Pleyel koncertteremben 44. alkalommal megrendezett gálán.

A legjobb filmnek járó díjat az elsőfilmes Xavier Legrand kapta a családon belüli erőszakról szóló Láthatás című alkotásáért. A film megkapta még a legjobb forgatókönyv, a legjobb vágás és legjobb női alakítás díját is.

Xavier Legrand

A rendező szerint "eljött az idő", hogy ne csak a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján, november 25-én gondoljunk a családon belül bántalmazottakra.

A történet főhőse Miriam, aki a válását követően azt kéri a bíróságtól, hogy fossza meg volt férjét a közös fiúk láthatási jogától, miután a férfi erőszakosan bánt velük. A bíróság ennek ellenére a közös felügyelet mellett dönt, amit a nő nem tart tiszteletben, miközben a megfélemlített gyerek a szülők közötti konfliktus túsza lesz.

A legjobb rendező díját Jacques Audiard érdemelte ki a Testvérlövészek című filmjéért, aki már harmadik alkalommal vehette át a szobrot ebben a kategóriában. Az amerikai-francia-spanyol-román koprodukcióban készült angol nyelvű westernfilm megkapta a legjobb operatőri munkáért a legjobb díszletért és a legjobb hangmérnöki munkáért járó Césart is.

Jacques Audiard

A legjobb férfi alakítás díját Alex Lutz kapta az általa rendezett Guy című áldokumentumfilmben nyújtott alakításért. Az alkotás egy képzeletbeli idősödő táncdalénekes portréja. A film zenéjét komponáló Vincent Blanchard és Romain Greffe vehette át a legjobb filmzenéért járó elismerést.

Alex Lutz

A legjobb férfi mellékszereplő díját Philippe Katerine vehette át a Szabadúszók című vígjátékban nyújtott alakításáért. A legjobb külföldi filmnek járó Césart Koreeda Hirokazu Bolti tolvajok című thrillerének ítélte a francia filmszakma. A japán film a tavalyi cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb alkotásnak járó Arany Pálmát is.

Tiszteletbeli César-díjjal tüntetették ki Robert Redfordot. Az Oscar-díjas amerikai színésznek Kristin Scott Thomas, Párizsban élő brit színésznő adta át a díjat.

 

Címkék: díj, Rövidzárlat
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/69277/pics/lead_800x600.jpg
díj,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?