Blogolj!

Fellép a Queen az Oscar-gálán

A zenekar az Instagramon jelentette be a hírt.

Szükség is van a nagy nevekre, mert a február 24-ei gála eddig elég katyvaszosnak tűnik. A házigazda hiányával, a lerövidített műsorral, a száműzött díjazottakkal, majd az Akadémia észhez térésével gyakorlatilag eddig komolyan vehetetlen az egész.

Oscar-díj: Beadták a derekukat a szervezők, mégsem lesz reklámszünet alatt díjátadó

Nemrég mi is megírtuk, hogy mekkora katyvasz van az idei Oscar-gála körül a rövidített műsor miatt. Ahhoz képest, hogy egy hét múlva rendezik meg a filmes szcéna egyik legfontosabb estéjét, a káosz még mindig tart.

Most bedobták a Queen nevét, ami igazából már nem is annyira Queen, inkább csak a fele, hiszen Freddie Mercury nélkül lásuk be, nem ugyanaz, arról nem is beszélve, hogy John Deacon sem vállal már fellépéseket. Brian May és Roger Taylor viszont igen, az énekesük pedig évek óta Adam Lambert, aki az egyik American Idolban tűnt fel.

A Queen fellépésének apropója pedig nem más, mint a róla készült film, a Bohém rapszódia, amit bár a kritikusok nem szerettek, túlságosan művinek és felszínesnek tartottak (így is van), a közönség imádta és imádja a mai napig, az Oscaron is öt díjra jelölték a legjobb film, legjobb férfi főszereplő (Rami Malek), legjobb hangrögzítés, legjobb hangvágás és legjobb vágás kategóriákban.

Hogy a gálán is sikert arat a mozi és nem csak a mozikban, az hétfő hajnalban kiderül.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/69099/pics/lead_800x600.jpg
Oscar-díj,Queen,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?