Blogolj!

Alfonso Cuarón filmje megváltoztathatja a filmipart

A rendező Roma című filmje eddig is nagy sikert aratott, ha pedig Oscart kap, az nagy hatással lehet a filmiparra.

A győzelemre pedig minden esélye megvan, ugyanis tíz kategóriában is Oscar-díjra jelölték, a filmet forgalmazó Netflix pedig mindent latba vet, hogy sikerüljön megszereznie első játékfilmes aranyszobrát.

Ha az elsősorban online forgalmazásra készült film győz, véget ér az arról szóló hollywoodi vita, hogy mi a mozi. A nagy multiplexláncok, amelyek megtagadták a Roma bemutatását, mert a Netflix csak háromhetes exkluzív játékidőt ajánlott számukra a normális három hónap helyett, biztosan megérzik majd a netflixes Oscar hatását - vélik szakértők.

A Roma győzelme az olyan nagy hollywoodi stúdiókat is érzékenyen érintené, mint a Universal és a Warner Bros. Egy filmes Oscar megkönnyítené a Netflix számára, hogy például a sztárokért vagy rendezőkért versenyezzen a hagyományos filmstúdiókkal. A Netflixnek tavalyi dokumentumfilmes Oscarja után egy játékfilmes Oscar-díj az olyan, mostanában versenybe szálló streamingszolgáltatókkal szemben is előnyt jelentene, mint a Disney, a WarnerMedia és az Apple.

A Netflix az Oscar érdekében egy olyan nagyágyút vetett be, aki olyan filmeket segített Oscarhoz, mint A király beszéde, a The Artist - A némafilmes és a Spotlight - Egy nyomozás részletei. Azzal, hogy a Netflix alkalmazta Lisa Tabackot, nemcsak saját díjkampányát erősítette, hanem a versenytársakat is lekörözte azzal, hogy az egyik legjobb kampányfőnököt vonta ki a piacról.

Taback pedig sokak szerint mindeddig példátlan kampányt épített fel a Roma győzelméért, amely egyébként az első idegen nyelvű alkotás lehet, amely megkapja a legjobb filmnek járó Oscart.

A 15 millió dollárból, ismeretlen szereplőkkel forgatott film promóciójára a becslések szerint 25-30 millió dollárt költöttek. 

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/69068/pics/lead_800x600.jpg
Oscar-díj,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?