Blogolj!

Valentin napon debütál Dobó Kata első rendezése a mozikban

Február 14-től látható a mozikban Dobó Kata első rendezése, a Kölcsönlakás - derült ki az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorából. 

A rengeteg helyzetkomikummal dolgozó vígjáték mindazokat ki fogja szolgálni, akik felhőtlen szórakozásra vágynak

- hangsúlyozta Dobó Kata, aki azt is elmondta, hogy a film alapjául szolgáló színdarabot, - hasonlóan A miniszter félrelép című 1997-es vígjátékhoz, - Ray Cooney írta.

A színdarabot 2016 óta sikerrel játsszák a Játékszínben, többek között Dobó Kata szereplésével, aki ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a színpadi tapasztalat nem is segítette, de nem is hátráltatta a filmváltozat rendezését. 

A rendezőként debütáló színésznő kitért arra is, hogy már régóta foglalkoztatta a rendezés gondolata: amikor az Egyesült Államokban élt, akkor például dokumentumfilmeket szeretett volna készíteni. Az ötleteiből akkor nem lett semmi, de most úgy érzi, sikerült megvalósítani a vízióját a stáb segítségével.

A rendezés nagyon nehéz, komplex munka, de egyben mámorító érzés

- főzte végül hozzá Dobó Kata.

(Borító: szinhaz.org)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/67946/pics/lead_800x600.jpg
Dobó Kata,Rövidzárlat,vígjáték
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?