Blogolj!

Ridley Scott újra előveszi a Gladiátort, jön a folytatás

2000-ben nagyot ment a Russell Crowe-féle Gladiátor, és kb azóta van arról szó, hogy Ridley Scott csinálja is a második részt. Most nagyon úgy néz ki, hogy lesz is valami belőle.

Csak minek? Tehetnénk fel az oly gyakori kérdést, de már meg sem lepődünk azon, hogy egy újabb látszólag felesleges folytatása legyen egy régen sikeres történetnek. Persze, meg kell lovagolni a sikert, meg azt az öt Oscart sem adták véletlenül a Gladiátornak, de annak már 18 éve.

Mindegy, a lényeg, hogy állítólag a Paramount már nagyon tolja a folytatást, és a forgatókönyvíró is megvan Peter Craig személyében. A sztori pedig Luciust fogja fókuszba állítani, aki a Joaquin Phoenix által alakított Commodus unokaöccse volt az eredeti moziban.

Szóval Russell Crowe kimarad a buliból, ami mondjuk nem meglepő, hiszen ő a film végén meghalt, de pár éve pont ő volt az, aki hajtotta a második részt elkészítését, úgy, hogy ő is benne legyen. Ehhez pedig Nick Cave-et kereste fel, akinek az lett volna a feladata, hogy olyan sztorit találjon ki, amiben Maximust feltámasztják, hogy megölje Jézust majd az emberiség összes háborújában harcoljon. Kissé szürreális lett volna, de mindenképp izgalmasabb, mint a mostani verzió, de abból ugye nem lett semmi.

Az, hogy Ridley Scott végre megcsinálja-e a folytatást, meg még a jövő zenéje, nagyon gyerekcipőben jár a dolog, de talán a huszadik évfordulóra pont el is készül.

(borító: republica.com)

Címkék: Rövidzárlat
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/63399/pics/lead_800x600.jpg
Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?