Blogolj!

Agyonlőtték a rendőrök a Vészhelyzet egykori színészét

Meghalt Vanessa Marquez színésznő, akit főleg a Vészhelyzet Wendy Goldman nővéreként ismerhettünk. A Guardian információi szerint Marquezt rendőrök lőtték le kaliforniai otthonában.

A Los Angeles megyei serif hivatalának tájékoztatása alapján a 49 éves színésznőhöz a főbérlője hívta ki a rendőröket, miután rohamai lettek. A rendőrök orvossal mentek ki a helyszínre, azonban a nő egy idő után már nem volt együttműködő, végül elővett egy fegyvernek látszó tárgyat, amit a rendőrökre szegezett. Ezt látva a rendőrök lelőtték, Marquez később a kórházban halt meg. Mint utólag kiderült, egy légpuskát szegezett a rendőrökre a színésznő.

A sajtó legutóbb tavaly foglalkozott a nővel, aki akkor azt állította, hogy George Clooney-nak is szerepe volt abban, hogy feketelistára tették őt Hollywoodban, miután korábban több stábtaggal is panaszkodott a Vészhelyzet forgatásain tapasztalt nyílt szexizmusra és rasszizmusra.

A nők, akik nem mennek bele a játékba, elbukják a karrierjüket. Mint én

– írta akkor Marquez. Clooney természetesen tagadta, hogy bármi ilyen történt volna

A helyi serif elmondása szerint Marqueznek komoly mentális problémái voltak.

(Borító: express.co.uk)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/57793/pics/lead_800x600.jpg
Gyász,Rövidzárlat,Sorozat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?