Blogolj!

Egy fiatal magyar tehetség rendezése is esélyes lehet az Európai Filmdíjra

Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje is bekerült az Európai Filmdíjra jelölhető alkotások válogatásába - derült ki az Európai Filmakadémia (EFA) közleményéből.

Az idei válogatásban 35 ország 49 filmje szerepel. Az ajánlás nyomán az Európai Filmakadémia több mint 3500 tagja szavaz majd a következő hetekben a filmdíj legfontosabb kategóriáinak - a legjobb európai film, rendező, színész, színésznő és forgatókönyvíró - jelöltjeiről.

A jelöléseket november 10-én hirdetik ki Sevillában, amely idén az Európai Filmdíjak díjátadó ceremóniájának is otthont ad december 15-én.

Szilágyi Zsófia a Magyar Nemzeti Filmalap Inkubátor Programjában készítette el Egy nap című filmjét egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről. A cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik.

Cannes: megkapta a kritikusok nagydíját a magyar film

A világ egyik legrangosabb filmes szemléjén Szilágyi Zsófia első játékfilmje, az Egy nap nyert díjat. A világ több száz filmkritikusát tömörítő szervezet díjának sorsáról kilenctagú nemzetközi zsűri döntött, amelyben a francia elnök, Michel Ciment mellett Belgium, Brazília, Chile, Franciaország, Hollandia, Nagy Britannia és Németország vezető filmkritikusai foglaltak helyet.

Az Egy nap a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hetén mutatkozott be, és elnyerte a nemzetközi filmkritikusok szövetségétől (FIPRESCI) a legjobb elsőfilm díját. A főszereplő Szamosi Zsófi júniusban a kassai Art Filmfesztiválon megkapta a legjobb színésznő Kék Angyal-díját, majd a Szarajevói Filmfesztiválon is a legjobb színésznő díjával jutalmazták.

Az Egy nap, amely a Partnersfilm produkciójában készült Kenesei Edina és Pataki Ági vezetésével, november 8-tól látható a magyar mozikban. 

(Borító: magyar.film.hu)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/57268/pics/lead_800x600.jpg
Egy nap,Európai Filmdíj,Rövidzárlat,Szilágyi Zsófia
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?