Blogolj!

A történelmi filmekre fókuszál a Magyar Nemzeti Filmalap

Rudolf Péter az 1945 című filmben

A tervek szerint már augusztusban elindul az a program, ami a történelmi témájú játékfilmek filmterveit várja majd az alkotóktól.

Bár eddig is készült (Kincsem, Aurora Borealis, Saul fia, 1945, Anyám és más futóbolondok a családból) számos történelmi témájú film, de valószínűleg most majd a program meghirdetése után ez sokszorozódni fog.

Súlyos sebeket rejt a múlt - Aurora Borealis-Északi fény

Mindig nagy esemény a filmes világban, ha Mészáros Márta filmet készít. Ő az a rendező, aki még az igazán nagybetűs alkotók egyike. Nyolcvanon túl is aktív, legutóbbi filmje, az Aurora Borealis-Északi fény pedig tökéletesen beleillik eddigi életművébe. Ez amennyire előny, annyira lett hátrány is.

A Filmalap természetesen figyelembe vette a mozinézők igényeit is, hiszen kiderült, hogy a vígjátékok után a történelmi filmekre kíváncsiak a legtöbben.

Minden, amire büszkének lehet lenni, minden, ahol feltűnt egy hősi tett, minden, ahol volt valami olyan konfliktus, ami egy drámát eredményezett, minden ilyen vagy hasonló történet a magyar történelemből esélyes lehet arra, hogy film készüljön belőle.

– nyilatkozta a program kapcsán Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.

Bűn és bűnhődés - 1945

Movie.hu 1945, Török Ferenc, Rudolf Péter, dráma, történelmi, kritika, Szarvas József, Szirtes Ági

A benyújtott filmtervek közül kiválasztott tervek 1 millió forintos díjazásban részesülnek. A továbbiakban a Filmalap pályázati rendszerében az első forgatókönyv változat elkészítésére plusz 1,5 millió ft fejlesztési támogatást kaphatnak, és a legjobb filmtervek eljuthatnak a gyártási támogatásig.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/56423/pics/lead_800x600.jpg
Rövidzárlat,történelmi
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?