Film készül Hulk Hogan szexbotrányáról

Az expankrátornak még pár évvel ezelőtt kellett egy elég kínos perben részt vennie, ugyanis a Gawker kiszivárogtatta Hulk Hogan egyik szexvideóját. De nem is ez volt a legkínosabb.

Hanem az, hogy Hogan a legjobb barátjának feleségével szerepelt a videón, nem épp ártatlan helyzetben. Hogan persze perelt, és egy rakat pénzt ítélt oda neki a bíróság (140 millió dollárt), viszont a Gawker ezt nem tudta kifizetni, így 2016-ban megszűnt.

A film erről az esetről és perről fog szólni, és egy bizonyos Peter Thielről, aki pénzelte Hogant a per során. Thiel úgyis utálta a Gawkert, mert régebben melegnek állították be őt, így legalább volt egy jó indok, amivel ki tudta csinálni a lapot.

A rendező a Vörös veréb című mozit is dirigáló Francis Lawrence lesz, ami nem kimondottan szívderítő hír, hiszen tudjuk, hogy elég gyenge lett az a film, de a forgatókönyvíró személye bizakodásra adhat okot, mert az a Charles Randolph lesz, aki A nagy dobáson dolgozott, ami igazán szép díjakat zsebelt be pár éve. A színészekről viszont egyelőre nincs hír.

Ember embernek Wall Street farkasa - A nagy dobás

2013. decemberében kijött Scorsese A Wall Street farkasa című filmje, ami előreláthatóan annyiról szólt, hogy egy arrogáns barom hogyan ver át egy rakás embert Leonardo DiCaprio főszereplésével, emellett meg bulik, részvények, pénz, hitelek voltak a porondon.

Címkék: Rövidzárlat
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/54013/pics/lead_800x600.jpg
Rövidzárlat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?