Karlovy Varyban debütál a magyar elsőfilmes

Nyilvánosságra hozták a június 29-én kezdődő 53. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál programját. Közép-Európa egyetlen „A kategóriás” fesztiválja meghívta Csuja László filmjét, a Virágvölgyet - derült ki a Magyar Nemzeti Filmalap közleményéből. 

Csuja László első mozifilmjét Enyedi Ildikó mentorálásával és a Filmalap pályakezdő tehetségek támogatására létrehozott Inkubátor Programjában készítette el. A film egy road movie, ami menekülő szerelmeseket állít a középpontba világpremierje pedig Karlovy Varyban, a régióban készült első és második filmeket felvonultató „East of the West” (A Nyugat Keletje) elnevezésű versenyprogramban lesz. 

A film hivatalos szinopszisa:

A Virágvölgy Magyarországon játszódik, napjainkban. Egy külvárosi lakótelepen unatkozó Bianka hirtelen felindulásból ellop egy csecsemőt, majd kénytelen apát és otthont keresni, azonban senki sem fogadja be. Már-már feladná, mikor véletlenül találkozik a munkásszállón élő, jószívű Lacival, aki segíteni akar az utcán rekedt anyának és eldönti, hogy mindenáron otthont teremt számukra.  

A Virágvölgy egyik különlegessége, hogy amatőr főszereplőkkel készült, a női főszerepben Berényi Bianka Instagram-sztár, az EU Cannibal frontembere, a férfi főszerepben pedig Réti László, többszörös Speciális Olimpiai bajnok lesz látható. A Virágvölgy forgatókönyvén Csuja László és Nagy V. Gergő dolgozott, Vass Gergely pedig fényképezte. 

A film Muhi András és Ferenczy Gábor producerek vezetésével a Focusfox gyártásában a Filmalap 62 millió forintos támogatásával készült. Csuja László 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Az elmúlt években főleg rövidfilmekkel bizonyított, Foszfor című munkája – amely a Virágvölgy előképének tekinthető – több, rangos nemzetközi filmfesztiválon is szerepelt.

A Virágvölgyet nyár végén az Elf Pictures fogja bemutatnia hazai mozikban. A Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivált június 29. és július 7. között tartják. 

(Borító: magyar.film.hu, Fotó: port.hu)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/53291/pics/lead_800x600.jpg
Fesztivál,Karlovy Vary,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?