Megint áll a bál Hollywoodban az egyenlőtlen fizetések miatt

Ezúttal a Jurassic World második része, a Bukott birodalom kapcsán forrong a hangulat az Álomgyárban. 

Business Insider hozta nyilvánosságra, hogy míg a film férfi szereplője, Chris Pratt 10 millió dolláros gázsit kapott a férfi főszerepért, addig a női főszereplő, Bryce Dallas Howard csak 8 milliót. A gazdasági lap szerint ez már csak azért sem túl fair, mert  a két színész egyenlő részben veszi ki a részét a franchise-ból, tehát szó sincs olyasmiről, hogy Pratt szerepe lényegesen nagyobb lenne, mint kolléganőjénél, így semmi sem indokolta a 20 százalékos különbséget. 

Hollywood és az egyenjogúság

Mint ismeretes Kevin Spacey zaklatási botránya nemcsak a színésznek tett be, de Ridley Scott új filmjének, A világ összes pénzének is, ugyanis Spacey játszotta az egyik főszerepet, de a vádak után Scott inkább kirakta a filmből.

Nemrég mi is beszámoltunk egy hasonló botrányról, amikor a Ridley Scott rendezte, A világ összes pénze körüli pótforgatásai kapcsán jelezték elég sokan, hogy ez így baromira nem oké. Ott ugyanis, mint utólag kiderült, Mark Wahlberg 1,5 millió dollárt kapott azért, hogy újra felvegyenek bizonyos jeleneteket, míg a női főszereplő, Michelle Williams napi 80 dolláros bérért dolgozott, így összesen 1000 dollárt kapott a plusz munkáért. Végül Wahlberg megelőzve egy nagyobb karrier katasztrófát nagylelkűen úgy döntött, hogy azt a másfél milliót inkább felajánlja a zaklatás áldozatait segítő #TimesUp mozgalomnak.

Pratt és Howard egyelőre még nem nyilatkozott az üggyel kapcsolatbanA Jurassic World: Bukott birodalom június 7-től látható a mozikban. 

(Borító: forbes.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/52471/pics/lead_800x600.jpg
Bryce Dallas Howard,Chris Pratt,Jurassic World,Mark Wahlberg,Michelle Williams,Rövidzárlat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?