Felpörög az ország a magyar film napján

Mint ahogy már mi is írtuk, április 30-án van a magyar film napja, ennek kapcsán pedig országszerte rengeteg program várja a film- és mozirajongókat.

Mert a magyar film igenis menő!

Manapság újra aranykorát éli a magyar filmgyártás, és nem is nagyon kell magyarázni, hogy miért. Sorra jelennek meg nemzetközi fesztiválokon a hazai alkotások, hosszú évtizedek óta zsinórban kétszer is Oscar-díjas lett egy-egy magyar mozi, és rengeteg díjat zsebelnek be szerte a világban is.

Természetesen Budapest sem marad ki a jóból, de többek között Eger, Miskolc, Szeged, Szekszárd és Szombathely is csatlakozott az rendezvényhez. De nemcsak itthon, hanem a határon túl is a főszerepet a magyar film kapja ezen a napon, filmvetítésekkel, beszélgetésekkel és közönségtalálkozókkal.  

A magyar film napja ünneplését a Filmalap azért kezdeményezte, hogy ezentúl minden évben saját szervezésű programokkal tisztelegjen az ország a magyar film nagy korszakai és alkotói előtt az első magyar mozgókép, A táncz című film bemutatójának napján. Az alkotást 1901. április 30-án mutatták be.

A Filmalap fő céljainak egyike, hogy visszahódítsa a közönséget a magyar filmekre, és felhívja a figyelmet a mozizásra, mint értékes és emlékezetes közösségi élményre.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/51893/pics/lead_800x600.jpg
Fesztivál,magyar film napja,Rövidzárlat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?