Spielberg is felszállt a szuperhősvonatra

A Variety számolt be róla, hogy Steven Spielberg is beszállt a szuperhős-businessbe, meglepő oldalt választva. 

Az ember azt gondolná, hogy ha már az Oscar-díjas rendező elkészíti élete első képregényfilmjét, akkor azt a Marvel égisze alatt teszi, Spielberg azonban a "sötét oldalt", a DC-t választotta. Mindezt a saját Amblin Entertainment produkciós cégével és a Warner Bros. stúdióval közös, a szerencsés mű pedig a Blackhawk című képregény. 

Spielberg legutóbb a Ready Player One című filmjét forgatta a Warner Bros. számára, amely igencsak jól teljesített a kasszáknál, az eddigi 476 millió dolláros (120 milliárd forintos) bevételével, és ez még nem is a végső összeg.

A Blackhawk forgatókönyvet David Koepp írja, aki korábban már a Jurassic Park-filmeken, a Világok harcán és a legutolsó Indiana Jones-filmen is dolgozott együtt a rendezővel. 

A Blackhawk képregény még 1941-ben debütált a Quality Comicsnél, majd 1957-ben a DC Comics családja bekebelezte. A képregényben Blackhawk egy pilótákból álló elit katonai csapat, a Blackhawk Squad vezetője, aki szakaszával a második világháborúban harcol.

Spielberg következő munkája mindenképp az ötödik Indiana Jones-mozi lesz. A régészprofeszor kalandjai után pedig után még belevág a West Side Story újrázásába, és csak azután lát hozzá a Blackhawk megfilmesítéséhez. Annyi biztos, hogy a DC-nek nagy szüksége van egy olyan kaliberű rendezőre, mint Spielberg.

(Borító: time.com, Fotó: polygon.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/51428/pics/lead_800x600.jpg
adaptáció,DC,képregény,Rövidzárlat,Steven Spielberg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?