Vérfrissítés és izgalmas történetek Cannes-ban

Az egyik legnagyobb presztízsű filmmustra hivatalos programja még nem végleges, de sok az ismerős név és a friss hús.

Május 9-én 71. alkalommal lesz a film a főszereplő a francia Riviérán, ahol többek között rendezőlegendák is helyet kaptak: Jean-Luc Godard, Spike Lee és Matteo Garrone személyében, de izgalmas és friss színfolt lesz a sok újonc is: a libanoni Nadine Labaki, a francia Stéphane Brizé, a iráni Dzsafar Panahi (akit hazájában egyébként eltiltottak a rendezéstől, de ettől függetlenül az egyik legnagyobb hatású művésznek számít és továbbra is dolgozik) és az orosz Kirill Szerebrennyikov (aki mellesleg háziőrizetben van otthon, Oroszországban többmilliós sikkasztás miatt) filmje is terítékre kerül Pawel Pawlikowski alkotásával együtt, aki onnan lehet ismerős, hogy 2015-ben Ida című filmjével Oscart kapott.

A lista még nem teljes, jöhetnek még meglepetések, sőt, akár a leendő fődíjas is. Tavaly is így volt: Ruben Östlund filmje, A négyzet is utólag került bele a programba, és el is vitte a díjat (egyébként az Enyedi-féle Testről és lélekről-lel versenyzett idén az Oscar-gálán).

Az 1906 benevezett film közül a hivatalos programba eddig 43 alkotás kapott meghívást, ezek közül 18 versenyezhet az Arany Pálmáért.

A fesztivál Aszgar Farhadi iráni rendező Everybody Knows című spanyolul forgatott filmjével veszi kezdetét május 8-án, amely része a versenyprogramnak. A pszichológiai thriller főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják.

Penélope Cruz és Javier Bardem filmjével nyit Cannes

A Penelope Cruz és Javier Bardem főszereplésével készült Everybody Knows (Todos lo saben) című thriller lesz a 71. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje. A filmet a kétszeres Oscar-díjas, iráni Asghar Farhadi ( Nader és Simin - Egy elválás története, Az ügyfél) rendezte.

A fesztivál május 19-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.

(borító: festival-cannes.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/51164/pics/lead_800x600.jpg
Cannes,Fesztivál,Rövidzárlat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?