Húsz év után végre szélmalomharcot vívhat Don Quijote

Terry Gilliam és Jonathan Pryce

Valószínűleg Terry Gilliam sem hitte már, hogy elkészül ez a film.

Az egykori Monty Phytonos filmrendező, akinek nevéhez olyan klasszikusok köthetők, mint a Brazil és a 12 majom és még 1998-ban akarta megcsinálni Don Quijote-moziját, de mindig akadt valami, ami miatt nem jött össze.

Egy forgatás persze sosem megy könnyen, bonyolult és összehangolt munka eredménye egy-egy film, de Gilliamék esetében fokozottan nehéz volt minden; pénzhiány, árvíz és szereplők betegsége miatt nem ment minden simán. Jöttek-mentek a színészek, szó volt Johnny Deppről, Gérard Depardieu-ről, Ewan McGregorról is, de persze nem lett az egészből semmi. A számtalan halasztgatás miatt volt egy nagyobb szünet is, nem próbálkoztak, majd 2016-ban mégiscsak történt valami: lett pénz, lettek szereplők és húsz év szenvedés után el is készült a film. Gilliam – persze érthető okokból - addig nem képes elengedni magát, amíg végig nem nézte az egész filmet.

Az ember, aki megölte Don Quijote-t című mozi főszereplője a Trónok harcából ismerős Jonathan Pryce, partnere a Kylo Renként és a Csajok Adamjeként híressé vált Adam Driver.

(borító: comingsoon.net)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/50796/pics/lead_800x600.jpg
előzetes,Rövidzárlat,videó
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?