Quentin Tarantino 55

Ma ünnepli 55. születésnapját Hollywood leghíresebb videótékása, Quentin Tarantino az amerikai független film egyik legnagyobb hatású alkotója.

Mint oly sok nagy művésznek Tarantinonak is nagyban befolyásolta élete alakulását családi háttere és gyermekkora. Apja, Tony Tarantino olasz származású amerikai színész és amatőr zenész volt, anyja Connie McHugh félig ír, félig cseroki indián. A filmes nem ismerte az apját, ugyanis szülés után elhagyta édesanyját.

A tékából a hollywoodi nagyágyúk közé

Gyermekéveit Los Angelesben töltötte, iskoláit végül nem fejezte be, majd egy videótékában kezdett el dolgozni. 1987-ben jött meg számára az áttörés, amikor megírta a Tiszta románc és a Született gyilkosok forgatókönyvét. Az előbbi ötvenezer dollárért kelt el, aminek köszönhetően a 28 éves filmes hozzáláthatott a Kutyaszorítóban munkálataihoz. A Tiszta románc egyébként Tony Scott rendezésében 1993-ban került a mozikba, míg a Született gyilkosokat Oliver Stone filmesíthette meg 1994-ben. Érdekesség, hogy Tarantino később elhatárolódott Stone verziójától arra hivatkozva, hogy a film irányvonala egyáltalán nem az ő forgatókönyvét tükröz, sőt, egyenesen förtelmesnek tartja, amit Stone művelt az írásából.

Idővel segédíróként kezdett el dolgozni egy kis hollywoodi produkciós társaságnál, a CineTelnél, Lawrence Bendernek. Újabb nagy év volt Tarantino életében 1992, amikor elkészíthette első nagyjátékfilmjét, a Kutyaszorítóbant, mindezt Harvey Keitel támogatásával. A rendező még a videotékában ismerkedett még későbbi társával, Roger Avaryvel, aki íróként besegített neki forgatókönyveibe. A kutyaszorítóban Bender látott fantáziát, akihez a forgatókönyvet Harvey Keitelhez juttatta el. Keitelnek is annyira megtetszett a szkript, hogy maga is beszállt a film finanszírozásába a saját 400 000 dollárjával és a szereplők összeszedésében is segített.

Miközben a szereplők toborzása folyt, Tarantino és Bender közösen megalapították A Band Apart Productionst (Tarantino ezt a nevet Jean-Luc Godard A Bande á Part (1964) című filmje után adta cégének). A többi pedig már történelem.

A független filmek császára

Quentint felkérék, hogy készítsen el egy epizódot az akkori egyik legmenőbb sorozatból, az X-aktákból, de ő helyette inkább hozzálátott a Ponyvaregény forgatókönyvéhez. És milyen jól tette! A mai napig kultuszfilmnek számító alkotás az 1994-es Cannes-i Filmfesztiválon elhozta az Arany Pálma díjat, emellett még több mint 100 millió dollárnyi bevételt is hozott. Tarantino bezsebelte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat a BAFTÁ-n, a Golden Globe-on, na és persze az Oscaron is.

Ezzel a filmes maximálisan a csúcsra jutott és örökre bebetonozta magát Hollywood legmenőbb filmesei közé. Az óriási sikerek után naná, hogy a legnagyobb filmstúdiók is akartak belőle egy szeletet és többek között olyan felkérésekkel bombázták, mint a Men in Black – Sötét zsaruk vagy a Féktelenül megrendezésére. Ezeket az ajánlatokat persze visszautasította, helyette inkább a tévésorozatok felé húzott és ő rendezte a Vészhelyzet: Anyaság című epizódját, valamint ő csiszolt A szikla forgatókönyvén is.

1995-ben elvállalt egy kisebb cameo szerepet Robert Rodríguez Desperadójában, majd beszállt három másik függetlenfilmes, Alexandre Rockwell, Allison Anders és Robert Rodriguez projektjébe, a Négy szobába. Tarantino felelt az utolsó szobáért, a Hollywoodi ember című szkeccsért. Quentin ezúttal is a régmúlt nagyjait és példaképeit hívta segítségül, amikor megírta a részét: a hírhedt fogadás a Man from the South-ból jött, amely az „Alfred Hitchcock bemutatja” című sorozatban lehetett látni a ’60-as években Peter Lorre és Steve McQueen főszereplésével.

QT annyira élvezte a független filmes státuszt, hogy még a Directors Guild of America tagsági ajánlatát is visszautasította, helyette inkább Rodriguezzel közösen elkészített a több zsánerből keveredő Alkonyattól pirkadatigot, ami mára szintén klasszikussá vált.

Rendezői visszatérés

1997-es rendezői visszatéréséhez egyik kedvenc írója, Elmore Leonard Rum Punch című könyve szolgált alapul. A Jackie Brown ismét a hetvenes évek hangulatában tobzódik, és olyan sztárokat szerzett meg, mint Robert De Niro, Samuel L. Jackson, Robert Forster és Pam Grier. A film azonban nem aratott akkora közönségsikert, mint várták, ugyanis egyaránt megosztotta a kritikusokat és a nézőket is, akik egy új a Ponyvaregényt vártak. A Jackie Brown azonban filmesztétikai szempontból már egy sokkal érettebb alkotás lett.

Ezután a Taranto ismét eltűnt egy kicsit a nyilvánosság elől és egy hosszabb hallgatás után 2002-ben kezdte el forgatni a Kill Bill-t, amely alkotás ezúttal keleti harcművészet elemeit vette alapul. Viszonylag gyorsan, 2004-ben már el is készült a folytatása, amely már szintén nem sikerült túl dinamikusra, de a jól megszokott utalásokból, a rejtett üzenetekből ezúttal sem volt hiány.

A rendező ezután felkérést kapott a 2004-es Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnöki posztjára, amit be is vállalt. Egy újabb szünet következett és csak 2007-ben tért vissza a Grindhouse -Halálbiztos című szegmensével, majd ezt követte 2009-ben a Becstelen brigantyk, 2012-ben a Django elszabadul, –  amiért ismét átvehette a legjobb eredi forgatókönyvért járó Oscart – 2015-ben az Aljas nyolcas, ami végül Tarantino eddigi legmegosztóbb filmjére sikeredett.

Jövő

Jelenleg ismét új filmen dolgozik, a Once Upon a Time in Hollywood címen futó alkotásban pedig már biztos, hogy feltűnik Leonardo DiCaprio, Brad Pitt és Margot Robbie. A film pedig a ’60-as évek Hollywodját igyekszik majd bemutatni, amiből persze nem hiányozhat majd a hírhedt Manson család ámokfutása, mely során lemészárolták Roman Polanski feleségét, az állapotos Sharon Tate-et. A filmre 2019 nyaráig kell várni. Emellett pedig egy olyan nagy franchise rendezését és írását is bevállalta, mint a következő Star Trek-film. 

(Borító: panorama.com.ve, Fotó: elheraldodetabasco.com.mx)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/50397/pics/lead_800x600.jpg
Oscar-díj,Quentin Tarantino,szülinap,Vegyes vágott
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?