Blogolj!

Oscar-totó: Legjobb női mellékszereplők

A célegyenesbe fordultunk, pár nap, és kiderül, hogy idén kik kapják az aranyszobrot. A szokásos Oscar-totót elkezdjük, elsőként a hölgyeket, azaz a legjobb női mellékszereplő-jelölteket vesszük górcső alá.

Mary J. Blige (Mudbound)

Érdekes módon, a Mudbound és vele együtt Mary J. Blige Oscar-jelölése nagyon elveszni látszik a mezőnyben. Nem véletlen, a többieknek kiemelkedően jó a sajtójuk, és ne felejtsük, hogy ez is nagyon számít, nem csak az Akadémia szavazatai. Rosszmájúan gondolhatnánk azt is, hogy a pár évvel ezelőtti #OscarSoWhite miatt lett jelölt, de mondjuk én nagyon bírnám, ha hatalmas meglepetésre tényleg ő nyerne.

Lesley Manville (Fantomszál)

A Fantomszál kapcsán elsősorban Daniel Day-Lewist és az ő utolsó szereplését emlegetik, meg persze, hogy milyen jó a film, de ahogy a Mary J. Blige esetében, úgy itt is Manville szerepe elhomályosodik annak ellenére, hogy egy igazán erős moziban bizonyított.

Octavia Spencer (A víz érintése)

Spencer kétségkívül nagyon jó színésznő, kapott is már jelölést és díjat is, de őszintén szólva idei jelölését nem igazán értem. A víz érintésében hozza a szokásos, egyenletesen jó minőséget, de kiemelkedőnek semmiképp nem lehet nevezni. Meglepne, ha nyerne, pláne, hogy pár éve már ott csücsül nála egy Oscar.

Allison Janney (Én, Tonya)

Igazi ajándékszerepe volt Janney-nek az Én, Tonyában, amit maximálisan ki is használt, szinte lubickolt. Imádják is miatta most minden díjátadón, és a film egyik fénypontja is ő volt. Nehéz lenne nem azt mondani, hogy ő lesz a befutó idén.

Laurie Metcalf (Lady Bird)

De itt van még Metcalf is, aki borzasztó erős szerepet kapott a Lady Birdben, és hozza is, amit kell. Talán az egyik leghálásabb szerep az övé, és bár Janney karaktere jobban beleégett a retinánkba, Metcalf alakítása is egyértelműen Oscar-díjas volt.

Aki szerintünk nyerni fog: Allison Janney menetelése megállíthatatlannak tűnik, kimondottan szeretik az ilyen karaktereket a gálán.

Akit szeretnénk, hogy nyerjen: Nehéz döntés, mert Janney és Laurie Metcalf is profi, hiteles és erős, és érdekes módon mindketten karakán és viszonylag kellemetlen anyafigurákat alakítanak. Legyen ez most az anyák harca, mindketten abszolút megérdemelnék az Oscart.

(borító: humbernews.ca, képek: imdb.com)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/49200/pics/lead_800x600.jpg
lista,Oscar-díj,Vegyes vágott
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?