Elstartolt a 4. Magyar Filmhét

Szabó István Bizalom című filmjének vetítésével vette kezdetét a 4. Magyar Filmhét, amelyen február 8. és 11. között öt kategóriában összesen 131 alkotást vetítenek.

A tavaly bemutatott magyar filmek teljes arzenálja látható február 11-ig a fővárosi Corvin moziban a 4. Magyar Filmhéten. Az ünnepélyes megnyitó Szabó István Bizalom című digitálisan felújított filmjének vetítésével vette kezdetét, amellyel tisztelegni kívánnak a néhány hét múlva 80. születésnapját ünneplő Oscar-díjas filmrendező előtt.

A  rendező öt filmjét jelölték az Amerikai Filmakadémia legrangosabb díjára: elsőként a Bizalom című 1979-ben készített filmjét, majd a Mephistót, amelyért 1982-ben át is vehette a legjobb idegen nyelvű filmnek járó szobrot. A Redl ezredes című alkotását 1986-ban, a Hanussen-t 1989-ben jelölték Oscar-díjra, a Csodálatos Júliában nyújtott alakításáért pedig a főszereplő Annette Beninget jelölte az Amerikai Filmakadémia a legjobb női főszereplőknek járó elismerésre.

Istvánnal a Bizalom volt az első közös filmünk, és az egy elképesztő dolog volt számomra, hogy ő már ez előtt is figyelte a pályámat, munkámat

- emlékezett vissza Koltai Lajos operatőr, akivel Szabó István 40 éve dolgozik együtt.

Koltai Lajos felidézte, hogy a rendező a Bizalom című filmnél arra kérte, dramaturgiailag alkossák meg azt az egyedi színvilágot, amelynél a szereplők "állapota is jelen van" a vásznon, mutassák be képekkel és színekkel is, hogy milyen közel kerülnek egymáshoz a történet szereplői egy teljesen lehetetlen helyzetben, közegben.

István minden filmjében az embert keresi, aki a történelemben valahol próbálja megtalálni a helyét

- fogalmazott Koltai Lajos.

Hozzátette:

 minden filmünk arról szól, hogyan keresi meg az ember a saját identitását, hogy néz szembe magával, mikor ölt maszkot, és mikor gondolja úgy, hogy a maszkot le tudja venni, és szembe tud nézni magával, egy jófajta tükörben.

Az idei filmét programjában szerepel mind a 18, tavaly bemutatott magyar nagyjátékfilm, köztük a Kincsem, a Testről és lélekről, a Brazilok, a Pappa Pia és az Aurora Borealis is, valamint 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció is. A vetített filmek közül 76 készült a Magyar média mecenatúra program támogatásával.

A mustra díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a filmhét után, hanem később, március 11-én rendezik meg. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott munkák és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

Az eseményt a Magyar Filmakadémia Egyesület szervezi, a Magyar Nemzeti Filmalap és az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa támogatásával.

(fotók: Kovács Tamás MTI)

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/48261/pics/lead_800x600.jpg
Fesztivál,Magyar Filmhét,Rövidzárlat,Szabó István
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?