Brigitte Bardot: a #metoo álszent és nevetséges

Nem Bardot az első, aki nyíltan kiáll a #metoo kampány ellen, hiszen a napokban egy másik francia színészlegenda, Cathernie Deneuve is kifogásolta azt. Bardot szerint az egész pedig egyenesen nevetséges és álszent.

A színésznő a Paris Match-nak nyilatkozott, ahol beszélt saját tapasztalatairól, a hollywoodi színésznőkről, akik szerinte csak a saját szégyenüket próbálják palástolni ezekkel a történetekkel.

A legtöbb színésznő húzd meg-ereszd meg játékot folytat a producerekkel egy szerep kedvéért. Aztán, amikor az ilyesmi szóba kerül, akkor azt állítják, hogy zaklatták őket.

Állítása szerint sosem volt szexuális zaklatás áldozata, sőt, kifejezetten élvezte, ha a férfiak akár erőteljesen bókoltak neki.

Hangsúlyozta, hogy nem azt mondja, hogy nincsenek szexuális visszaélések, vagy erőszak, csak azt ellenzi, hogy a legtöbb ember, aki most kiáll akár a #metoo, akár a Time’s Up mellett, az álszent és nevetséges.

Bardot mellett Deneuve volt az, aki vállalta ellenérzéseit a kampányokkal kapcsolatban, viszont miután szétszedte a színésznőt a sajtó, bocsánatot kért az áldozatoktól, hozzátéve, hogy a kezdeményezések ártanak az egészséges szexualitásnak.

 

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/47397/pics/lead_800x600.jpg
Brigitte Bardot,Catherine Deneuve,Rövidzárlat,zaklatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?