Megint erőszakkal vádolják Steven Seagalt

Már novemberben beszámoltunk arról, hogy több nő is állítja: Steven Seagal erőszakoskodott velük. Most egy újabb ilyen eset került elő, ami 1993-ban történt. A színész állítólag egy 18 éves lányt erőszakolt meg.

Steven Seagal sem marad ki a zaklatási botrányból

Több nő is megvádolta Steven Seagalt azzal, hogy enyhén szólva sem illő módon közeledett feléjük. Volt, aki még fegyverrel való fenyegetésről is beszámolt. Legutóbb Portia de Rossi (a népszerű tévés műsorvezető, Ellen DeGeneres felesége) színésznő mondta el, hogy egy meghallgatáson a színészek közötti „megfelelő kémiára" hivatkozva kezdte el letolni a nadrágját Seagal, mire de Rossi kiviharzott a szobából.

Seagal és Regina Simons a Lángoló jég című film forgatásán dolgoztak együtt, amikor a színész a hotelszobájában rátámadt az akkor még csak 18 éves lányra.

Seagal bezárta az ajtót, majd csókolgatni és vetkőztetni kezdte Simonst, aki moccanni sem bírt, majd az akkor még szűz lányt megerőszakolta, utána pedig megkérdezte tőle, hogy kell-e pénz neki. A lány ekkor már sírt, majd sikerült elfutnia.

Simons szerint már a szereplőválogatáson kiszúrta magának a színész, de akkor még csak masszírozással próbálkozott.

Regina Simons most, 43 évesen

Válogatáson történő zaklatásról számolta be Faviola Dadis holland modell is korábban, akit elmondása szerint 2002-ben molesztált Seagal. A színész akkor is erőszakosan fogdosta, sőt, még torkon is ragadta a modellt. Seagal és testőre útját állták, és csak hosszas kiabálás után engedték el őt akkor.

Faviola Dadis és Regina Simons már meg is tette a feljelentést a Los Angeles-i rendőrségen.

Korábban már több színésznő, többek között Portia de Rossi és Julianna Marguiles is beszélt Seagal erőszakos tetteiről.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/47173/pics/lead_800x600.jpg
Rövidzárlat,Steven Seagal,zaklatás
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?