Előzetest kapott a lény, ami miatt gyerekek majdnem gyilkossá váltak

Ha valakinek nem ismerős a sejtelmes, ijesztően magas nyurga figura, Slenderman, egy 2014-es valós történet talán beugrik. Két tizenkét éves lány majdnem megölte barátnőjüket csak azért mert a lény „ezt mondta nekik”. Slenderman most kapott egy horrort, a valóság után fikciósat, hogy még jobban nőjön a para a kitalált karakter körül.

Slendermant egyébként 2009-ben találta ki egy bizonyos Eric Knudsen. A magas, arcnélküli csápos figura gyerekekre vadászik, vagy éppen őket védi meg, ebből következik az, hogy népszerűsége leginkább a kamaszok körében terjedt. Rengeteg spekuláció, kép, történet kering róla, olyannyira foglalkoztatja az internet népét, hogy a fikció egyszercsak valósággá vált:

2014-ben két tizenkét éves wisconsini lány elhatározta, hogy megölik szintén tizenkét éves barátnőjüket azért, hogy Slendermanhez közelebb kerüljenek.

A lányt az erdőbe csalták, majd tizenkilenc késszúrást ejtettek rajta. Az áldozat csodával határos módon túlélte a támadást és felépült. A két lány Slendermanre hivatkozott a rendőrségen is, ahol ijesztő szenvtelenséggel mesélték el, hogy mit csináltak. Ezt a történetet a Beware of Slenderman című dokumentumfilm járja körül, a fikciós sztori, vagyis a Slender Man pedig május közepén debütál majd. 

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/46744/pics/lead_800x600.jpg
előzetes,horror,Rövidzárlat
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?