Blogolj!

Jön az első Budapesti Klasszikus Film Maraton

November másodikán az Uránia Nemzeti Filmszínházban veszi kezdetét az első Budapesti Klasszikus Film Maraton a száz éve született Fábri Zoltán filmrendező Körhinta című filmjével.

A november 2. és 5. között zajló fesztiválon a magyar filmremekek mellett nemzetközi különlegességek is szerepelnek. A fesztivál az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Filmpalotában lesz – közölte Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója. A Magyar Nemzeti Filmarchívum fesztiváljának teljes programja mától érhető el az intézmény honlapján.

A fesztivál nyitófilmje kapcsán kitért arra, hogy Fábri Zoltán Körhinta című alkotását kétszer is teltház előtt vetítették le a közelmúltban Lyonban megrendezett nemzetközi archív film fesztiválon. Fábri Zoltán alkotása francia moziforgalmazásba is került.

A filmes maratonon a Corvin Moziban folyamatosan vetítésekkel várják a közönséget. A filmszínházban többek között láthatóak lesznek Fábri Zoltán további filmremekei, így a Pál utcai fiúk, az Utószezon vagy az Édes Anna című alkotások is

A fesztiválra meghívtak külföldi filmarchívumokat is: olyan nemzetközi filmes csemegéket láthat a közönség, amelyeknek valamilyen módon köze van Magyarországhoz. Példaként említette a francia filmarchívum által elhozott  alkotást, október 17-én elhunyt francia színésznő, Danielle Darrieux egyik filmjét, amit 1938-ban forgattak Budapesten.

Emellett bemutatják a Queen együttes budapesti koncertjéről készült filmet is.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/43963/pics/15087597017563831_800x600.jpg
Budapesti Klasszikus Film Maraton,Fábri Zoltán,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Kapcsolódó blogbejegyzések

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?