Blogolj!

A Titanicon debütál Török Ferenc díjnyertes filmje

Április 5-13. között új helyszínen is várja a közönséget Magyarország egyik legnagyobb filmes eseménye, a Titanic Nemzetközi Filmfesztivál.

Az Óriás vetítésével kezdődik a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál Budapesten. Johannes Nyholm svéd rendező filmjében az autizmussal élő és súlyosan deformált Rikardot születése után azonnal nevelőotthonba vitték. Harminc évvel később elhatározza, hogy felkeresi és visszaszerzi anyját. Úgy gondolja, ez csak akkor lesz lehetséges, ha megnyeri a skandináv pétanque-bajnokságot. A lehetetlennel próbálkozik, de nem tartja vissza sem törékeny fizikuma, sem pedig az ítélkező közeg, amelyben él. Ráadásul egy hetvenméteres óriás is a segítségére siet…

Hagyományosan az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban folynak majd a vetítések, de idén - Ódry Árpád halálának 80. évfordulójára emlékezve – mozivá alakul az Ódry Színpad és „Pop-Up Cinema@Ódry Színpad SZFE” néven várja a filmbarátokat. A magyar színháztörténelem legendás alakja 1916- 23. között négy filmben is játszott, köztük a Korda Sándor rendezte A kétszívű férfiban.

A 2005-óta versenyfesztiválként is működő Titanic 2017-ben is átfogó, sokszínű válogatást ad a kortárs nemzetközi filmtenger legizgalmasabb alkotásaiból, köztük befutott rendezők új filmjeit, elsőfilmesek debütáló alkotásait, illetve kevésbé ismert régiók filmművészetének izgalmas darabjait. Az idei program egyik szenzációja, hogy Török Ferenc a Berlinale Panorama programjában nagy sikert aratott, a közönségszavazatok alapján a harmadik díjat, valamint a Miamiban megrendezett Filmfesztiválon a narratív kategóriában a közönségdíjat nyert filmje, az 1945 Magyarországon, a Titanicon lesz először látható.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/35861/pics/14891619927385473_800x600.jpg
Fesztivál,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?