Blogolj!

Sophia Loren életműdíjat vesz át Kolozsváron

Életműdíjat vesz át Sophia Loren olasz színésznő Kolozsváron, a 15. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) keretében - jelentették be szerdán a fesztivál szervezői. 

A pénteken kezdődő és június 5-ig tartó fesztivál keretében 250 filmet, köztük 216 nagyjátékfilmet vetítenek megannyi kolozsvári és Kolozsvár-környéki helyszínen. A 81 éves Sophia Loren a jövő szombaton tartandó zárógála keretében kapja meg az elismerést. Előtte, egy nappal korábban a tiszteletére szervezett filmvetítésen vesz részt.

Az idei TIFF versenyprogramjában nem szerepel magyar film, de a fesztiválnak így is sok magyar vonatkozása van. Amint a rendezvény honlapján közölték, a román filmművészet életműdíját idén a 89 éves Orosz Lujzának, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nyugalmazott színészének adják át, aki az 1970-es, 1980-as évek több sikeres román filmjében szerepelt.

Orosz Lujza

A fesztivál keretében idén is megtartják a hagyományosnak számító magyar napot, amelyen kilenc 2015-ben és 2016-ban forgatott magyar filmet mutatnak be. Látható lesz a Saul fia Nemes Jeles László rendezésében, Gárdos Pétertől a Hajnali láz, Fekete Ibolyától az Anyám és más futóbolondok a családból, Fliegauf Bencétől a Liliom ösvény, Horváth Lilitől a Szerdai gyerek, Igor és Ivan Buharovtól Az itt élő lelkek nagy része, Hörcher Gábortól a Drifter, Csoma Sándortól a Tabula rasa, valamint a Radnóti hétszer című szkeccsfilm. Noha a filmek a június elsejei magyar nap programjában szerepelnek, ezeket a fesztivál különböző napjain és különböző helyszínein többször is vetítik.

Nemes Gyula Zero című filmje a fesztivál tematikus válogatásába került be. A szekció idén állatokról, ember és állat viszonyáról, az emberi viselkedésnek a környezetében élő állatok magatartásában való tükröződéséről szól. Új helyszínként került a TIFF programjába a gyalui várkastély, melynek udvarán  - a filmvetítés mellett - Republic- és Bagossy Brothers Company-koncertet is tartanak június elsején.

Forrás: MTI 

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/27516/pics/14642529577947940_800x600.jpg
díj,Fesztivál,Rövidzárlat
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?