Blogolj!

Nézz magyar filmet! – 2. Magyar Filmhét 1. nap

Tegnap rajtolt el a 2. Magyar Filmhét a Cinema City MOM Parkban. A Filmhét célja, hogy olyan hazai alkotásokat mutasson be a közönségnek, amik az elmúlt években valamilyen formában vetítésre kerültek. Ezek között számos kisfilm, nagyjátékfilm, dokumentumfilm, ismeretterjesztő film és animációs film is szerepel. Ezekből fogunk szemezgetni a héten.

A március 1. és 6. között tartandó Filmhéten elsősorban a kis- és animációs filmekre koncentrálunk, amiket a Metropolitan Egyetem, MOME és az SZFE hallgatói készítettek. Azok az egyetemisták, akik a mai huszonéves korosztály filmeseinek felfogását, látásmódját képviselik. Rájuk abból a szempontból is érdemes figyelni, hogy a jövő rendezői milyen minőségű munkákat, illetve milyen szerzői látásmódot sugallnak a további évekre vonatkozóan. Ugyanis a sok mozifilm mellett (mint például a Veszettek, Liza, a rókatündér vagy a Szerdai gyerek) hosszú hallgatás után az animáció is kezd feléledni – gondoljunk csak Bucsi Rékára, aki a Berlináléig (LOVE) és az Oscar szűkített listájáig is eljutott  (Symphony No 42.) – és úgy néz ki, hogy a friss kisfilmek is elég erősek. És ne felejtsük el azt sem, hogy a Filmhéten rengeteg olyan alkotást meg lehet tekinteni, amit amúgy moziban nem láthatunk, így kerültek a kis- és animációs filmek a fókuszba.

A K8 és K7 szekcióit végignézve a skála színes és bizakodásra ad okot, ugyanis az SZFE hallgatói műfajilag elég vegyes alkotásokat hoztak. A drámától (Mindig csak) az abszurd humoron át (Szabó úr) a szürrealista és skandináv filmekre jellemző elemekkel dolgoztak (Sétagalopp). A megvalósítást tekintve az érzékenység, a színészekre való teljes ráhangolódás a jellemző, vagyis a szocio jellegű témákat hitelesen tudják közvetíteni a nézők felé (Kamaszkor vége), úgy, ahogy társadalmi problémákra, jelenségekre is reflektálnak (Magyar thriller).

A K7 és K8 szekció filmjeit csütörtökön is megnézhetitek.

Bár kisfilmekről volt szó, ugyanúgy fiatalokat vesz górcső alá Kerékgyártó Yvonne, volt SZFE-s hallgató 70 perces rendezése is, a Free Entry, ami egy tipikus tizenéves lánybarátság hullámvasút-szerű kapcsolatát dolgozza fel, aminek helyszíne a Sziget.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/25526/pics/14568698476164458_800x600.jpg
Fesztivál,Rövidzárlat,Szerdai gyerek,Vegyes vágott,Veszettek
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?