hirdetés
Blogolj!

„Három napig jóban voltam Barbra Streisanddal” – Emlékezés Zsigmond Vilmosra

Nem csak világhírű operatőr volt, hanem a kevés Oscar-díjas magyarok egyike, aki európai szemléletével és az ’56-os forradalmat megörökítő felvételeivel is kiemelkedőt adott a mozgókép világának.

Beleszeretett a fényképezésbe

Már gyerekként megpecsételődött a sorsa, ugyanis 17 évesen megbetegedett és amíg hetekig az ágyban feküdt, nagybátyja egy fényképalbumot adott neki. Ekkor kezdett erőteljesen érdeklődni a képek világa iránt, és innen már csak egy lépés volt az operatőri szakma, hiszen ahogy ő is mondta: a filmezés alapja a fényképezés. Elsőre nem vették fel a főiskolára „burzsoá” családi háttere miatt, és egy kenderfonó gyárban kezdett el dolgozni. De mivel ott sem tudott kibújni a bőréből, így a gyári munkásoknak fényképezést kezdett el tanítani, majd innen egyenes út vezetett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. 1955-ben végzett Illés György (Isten hozta, őrnagy úr!, A Pendragon legenda, Az ötödik pecsét) tanítványaként.

„Elkezdtünk járni az utcát egy szatyorral”

1956-ban a forradalom közbeszólt, és egyik barátjával, Kovács László operatőrrel (Szelíd motorosok) bementek a főiskolára, filmet szereztek, amit egy szatyorban rejtettek el, és ahol, amit csak lehetett, felvettek. Előhívni nem tudták a filmet, mivel addigra a labort elfoglalták, így Bécsbe mentek Kováccsal. Nem terveztek sokáig kint maradni, sőt, Amerika meg sem fordult a fejükben, de Zsigmond apja hatására mégis Hollywood felé vette az irányt.

Az amerikai évek

Közel egy évtizedig nem jutott fontosabb munkákhoz, fotólaborban dolgozott és bálokban készített felvételeket. Ám amikor a ’60-as években Amerikában egy rendezői generációváltás történt, és a filmek egyre jobban az ember, emberi problémák és a realizmus felé fordultak, Zsigmondék látásmódja kapóra jött. Ugyanis a magyar operatőr ismerte az olasz és a francia új hullámot, az európai filmezés csínját-bínját. Így egyre fontosabb munkákat kapott, és többek között Robert Altman, Peter Fonda keze alá dolgozott. Munkásságára jellemzőek voltak az erőteljes fény-árnyék hatású felvételek, így a realizmus irányzatához jól passzoltak.

 „Vannak filmek, ahol a szenvedés az jót tesz”

A hetvenes éveket leginkább a sci-fi és a Steven Spielberggel való közös munka határozta meg. Először A sugarlandi hajtóvadászatban, majd a Harmadik típusú találkozásokban dolgoztak együtt. Az utóbbi készítése során egyre több nehézséggel kellett szembenéznie a stábnak, mivel a költségek egyre nagyobbak lettek, egyre több munka várt a csapatra. Mindenki megszenvedte a forgatást, és mivel a rendezőt nem lehetett nyilvánosan hibáztatni a sorozatos bakikért, így Zsigmond Vilmost kiáltották ki bűnbaknak, sőt, még másnak is felajánlották az operatőri munkát helyette. A szakma viszont imádta a film különleges látványvilágának megvalósítását, így a nehézségek után jött a megérdemelt elismerés, hiszen a Harmadik típusú találkozások Oscar-díjat hozott Zsigmondnak. A díjátadón elsősorban tanárának, Illés Györgynek mondott köszönetet. A pletykák szerint Spielberg megsértődött, hogy őt kihagyták a köszönőbeszédből és ezért nem dolgozott többet Zsigmonddal. Ezt az operatőr cáfolta, és sokkal valószínűbb az, hogy Spielberg már nem olyan embert keresett maga mellé a továbbiakban, aki öntörvényű és beleszól a munkájába.

Kedvenc filmje A szarvasvadász volt

Viszont Michael Cimino pont egy ilyen embert keresett, így Zsigmond 1978-ban A szarvasvadászban dolgozhatott, amiért szintén Oscar-díjra jelölték, ám ezt nem kapta meg, de munkája BAFTA-díjat ért. Zsigmond Vilmos kedvenc filmjeként tartotta számon Cimino moziját, mert a rendező – bár elég nehéz ember hírében állt – megadott minden lehetőséget Zsigmondnak ahhoz, hogy kibontakoztathassa operatőri kvalitásait. Nem szabott meg semmit a fényképezést illetően, így az operatőr szabadjára engedhette fantáziáját, akár egy nagytotálról, akár egy premier plánról volt szó.

Önálló, egyedi látásmódja nem csak sikereket és elismerést hozott, hanem néha hátránya is származott belőle. Az 1975-ös Funny Lady forgatását azért kellett otthagynia pár nap után, mert a film főszereplője, Barbra Streisand kikötötte, hogy milyen szögben lehet fényképezni, de Zsigmond ennek ellenére nem tudta meghazudtolni kísérletező énjét, amit a színésznő nehezményezett. Így az operatőrnek távoznia kellett a forgatásról, és ahogy Zsigmond Vilmos röviden tömören összefoglalta: „Három napig jóban voltunk.”

„Nem lehet csak egy fajta filmet forgatni”

Könnyedebb műfajokban is kipróbálta magát, így például együtt dolgozhatott Woody Allennel a Melinda és Melindában és a Kasszandra álmában, majd a Jack Nicholson-féle Eastwicki boszorkányokban is. 2006-ban szintén Oscar-díjra jelölték Brian De Palma A fekete Dáliájának fényképezéséért.

„Rájöttem arra, hogy ez egy szép foglalkozás”

„Szerintem az a probléma az embereknél, hogy gyerekkorukban nem tudják megtalálni azt, hogy mire képesek…egész életükben olyam munkát kell, hogy végezzenek, amit nem szeretnek, és ez boldogtalanná teszi az embereket nagyon sokszor, mert nincsenek kielégítve az életben. Engem teljesen kielégített, hogy operatőr lehettem, mert rájöttem arra, hogy ez egy szép foglalkozás és nagyon sok időt töltöttem el vele. A szerencse segíthet, hogy boldoguljak, de hogy ha nem lett volna meg bennem az, hogy ki tudjam művelni a tehetségemet ebbe az irányba, akkor nem lettem volna sikeres. Nagyon sok embernek ez nem sikerül. Nekem szerencsém volt.”

Zsigmond Vilmos 2016. január elsején, 85 éves korában hunyt el.

Címkék: Gyász
https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/23600/pics/lead_800x600.jpg
Gyász
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?