Blogolj!

A roncsok felett új csillag született – Csillagok háborúja - Az ébredő Erő

Akkor most játsszunk kicsit a számokkal: 4, 5, 6, 1, 2, 3, 7. A Csillagok háborúja univerzumában az ideális számlálás úgy nézne ki, hogy: 4, 5, 6, 7. Felejtsük is el azt a kis intermezzót ami 1999 és 2005 között történt. Nem, az nincs, kit érdekel? Érdekeljen inkább az, hogy 32 év után méltó folytatása lett az űrbéli kalandnak. A George Lucas által megálmodott világot ironikus módon saját magának sikerült lerombolnia, amit J. J. Abrams sikeresen felépített mostanra.

A rossz tapasztalatok alapján félő volt, hogy a 7. rész is csak egy újabb bőrlehúzás lesz, a gagyiság mesterfokon való művelése, mert amit Lucas csinált 10-15 éve, az bizony az volt. De ahogy kezdtek kiszivárogni az infók a filmről, úgy tűnt, hogy van remény és mégsem egy vásári giccsparádét kapunk megint. Lucas belefáradhatott ebbe az egészbe, és Abrams friss rendezői látásmódja jókor jött a franchise-nak. Amire egy fél világ várt ki tudja mióta, az most eljött és elsöpört mindent, mert ez a film méltó utódja az eredeti trilógiának. Friss, modern és nosztalgikus. Természetes, hogy a nosztalgiát nem lehet kihagyni, ha már egy ’83-as film folytatásaként szerepel, viszont a modern kor gyermekének is imádnia kell, és ezt a rendező nagyszerűen hozza. Nem csak Han Solo és Leia megjelenése miatt, hanem a hangulat és a film felépítése miatt is kellemes összhangban van a múlt és jelen találkozása.

Az igazat megvallva én sosem voltam a Star Wars-filmek rajongója, de mivel ez az egész világon a popkultúra része, így nyilván én sem tudtam kikerülni, és filmszerető ember lévén persze, hogy megnéztem őket. Elismertem, szerettem is a filmeket, de nem voltam elvakult, viszont a 2000-es évek elején készült trilógián én is fel voltam háborodva, hogy ez azért mégiscsak méltatlan egy klasszikushoz. Aztán jött Az ébredő Erő, amitől nem lettem különösen izgatott, de kíváncsi voltam rá, és azon vettem észre magam, hogy én baromira szeretem ezt! Sosem voltam híve a túltolt CGI effekteknek, a papírmasé díszleteknek és a steril jelmezeknek (ki is szeretné az ilyesmit?), és annyira jó volt látni azt, hogy Abrams ezeket szerencsésen kikerüli. Érezni lehet, hogy érti és érzi a Star Wars univerzumot, szereti és tiszteleg előtte. Ebből következik, hogy Az ébredő Erő tele van utalásokkal, nosztalgikus mozzanatokkal, de ez senkit nem zavar, hiszen nem bántóan és szájbarágósan rakják elénk ezeket, hanem finoman, ízléssel, úgy, ahogy azt kell. Ugyanez vonatkozik a film szimbolikájára, ami egyszerű és egyértelmű, de mégis olyan szépen van megjelenítve, hogy a fene se bánja, a lágy karakter átkötésekről nem is beszélve: a fiatal roncsvadászlány, Rey, az ex-rohamosztagos, Finn és a mesterpilóta, Poe egyszerre Han Solo és Luke, ahogy a főgonosz Kylo Ren meg naná, hogy csakis Darth Vader lehet. És ha már főgonosz: az egyik legjobb antagonista-megjelenítés amióta Dath Vadert először láttam meg, az Domhnall Gleeson (Hux generális) elvetemült vérmocsok karaktere, ami annyira kellett, mint egy falat kenyér. Méltóságteljes rohadékok állnak a sötét oldalon (és annyira menők, hogy már-már nekik drukkol az ember), amitől csak még teljesebb lesz ez az univerzum. 

Tehát a fiatalok átvették a stafétát, de nem is akárhogyan, hiszen a filmben megjelenő Han, Csubakka és Leia mellett teljesen egyenrangú színészek (Adam Driver, Daisy Ridley, John Boyega) állnak, akikre bátran lehet bízni így a trilógia folytatását. Azt hiszem, így mindenki nevében mondhatom én is azt, amit Han Solo: Csuvi, hazatértünk!

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/23255/pics/lead_800x600.jpg
Csillagok háborúja,kaland,Kritika,Moziba be!,sci-fi,Star Wars
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?