Blogolj!

Amikor a valóság VALÓSÁGGÁ válik – Az Eichmann show

A valóságshow-k korát éljük, ez nem vitás. A kukkolás, a kíváncsiság természetes emberi tulajdonságok. De van az a fajta valóság, ami nem random bezárt emberek kreált életét mutatja be, hanem az, ami a borzalmakkal teli, sötét és kegyetlen jelent és múltat tárja elénk. Amiről senki nem akar tudni. Senki nem akar már kukkolni és a kíváncsiság helyett is inkább a békés tudatlanságba burkolóznánk. De mégis erről a valóságról tudni KELL.

(kép forrása: www.bbc.co.uk)

A ’60-as években volt két ember, akinek köszönhetően a 20. század egyik legborzalmasabb cselekménysorozatának szörnyű részletei az egész világot behálózták élő egyenes adásban. Milton Fruchtman (Martin Freeman) producer és Leo Hurwitz (Anthony LaPaglia) rendező közvetítette Adolf Eichmann perét Jeruzsálemből. Számtalan szemtanú, túlélő vallomásával, felvételek levetítésével, iratok felolvasásával mindenki szembesülhetett azzal, hogy Eichmann és emberei mit műveltek a hitleri éra alatt. A film nem csupán játék-, hanem dokumentumfilm is, mivel a hitelesség jegyében eredeti felvételeket és hanganyagokat is beillesztettek a megrendezett jelenetek közé. A tárgyalás részletei leginkább az eredeti anyagból kerültek ki, viszont a háttérmunkálatok és nem utolsó sorban a stáb lelkiállapotának bemutatása pedig Paul Andrew Williams keze munkáját dicséri. A történet Eichmann pere köré épül, de mégis a producer és a rendező vívódásai azok, amik viszik előre a filmet. Freeman és LaPaglia kettőse nagyszerűen kiegészíti egymást; míg a producer inkább az erős, talpraesett személyiség, akinek elsősorban a dráma és a produkció lebeg a szeme előtt, addig a rendező „emberibb” karakterként van ábrázolva. Bár Fruchtman sem mondható egyáltalán érzelemmentes figurának, Hurwitz kálváriája sokkal érdekesebb. Ő az az idealista ember, aki még hisz az emberi jóságban és szerinte született szörnyetegek nem léteznek. Ebbe kapaszkodik mindvégig, viszont a per során rá kell döbbennie, hogy (furcsán hangzik, tudom) még Eichmannban is csalódnia kell. A háttérben zajló munka során Hurwitz-ben is dolgoznak a fogaskerekek, és végül rá kell jönnie, hogy mindaz, amiben hitt, nem létezik, talán nem is létezett.

(kép forrása: www.telegraph.co.uk)

Williams kemény témát választott, ehhez hűen pedig a nézőnek is okoz sok nehéz percet. Az eredeti felvételeket kíméletlenül a képünkbe tolja, nem kertel, nem is szabad ebben az esetben. Bár az alkotás nem amerikai, hanem angol, mégis érezni lehet egy kis amerikanizálódást bizonyos fokig, amikor a stábtagok lelki gyötrődései kerülnek előtérbe. Bár ezek helyénvalóak és belesiklanak a filmbe, valahogy mégis soknak, kissé túlzónak hatnak. Ellentmondásosan hangzik, de a drámaigásból vesz vissza néha egy-egy közeli a megdöbbent arcokról, vagy egy könnyes szempár. Ennek ellenére a dokumentumfilm és játékfilm szép arányban oszlik meg, így elmondható az, hogy Williams „valóságshow-ja” bebizonyítja azt, hogy manapság is van olyan „showműsor”, aminek főszereplőit nem fogjuk elfelejteni egy hét alatt, sőt, igenis emlékeznünk kell rájuk sok-sok évtized után is, akármennyire is nehéz ez.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/19915/pics/lead_800x600.jpg
Az Eichmann show,dokumentumfilm,dráma,Kritika,Moziba be!
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?