hirdetés
Blogolj!

Kevésbé ismert filmek, amiket jó, ha megnézel – 1. rész

Hiába van nyár, és árasztanak el minket a blockbusterek, azokról a filmekről is meg kell emlékeznünk, amik nem lettek annyira felkapottak, viszont témájukat, vagy megvalósításukat tekintve nagyon is minőségiek és legalább egyszer érdemes őket meg nézni.

(kép forrása: www.gq-magazine.co.uk)

Amíg alszol (2011)

Ha láttátok a Rec filmeket (nem az amerikait, hanem szigorúan a spanyolt) és a filmek atmoszférája bejött, akkor ez sem maradhat ki. A spanyol horrorok rendezője, Jaume Balagueró most nem zombikkal riogat, hanem sokkal valóságosabb démonnal, egy egyszerű, hétköznapi figurával.

 César egy barcelonai ház portása, aki látszólag nagyon kedves és segítőkész, beleolvad a hétköznapokba, a lakók 100% bizalommal fordulnak hozzá, és természetesen fel sem merül bennünk, hogy César (Luis Tosar) valójában gonosz. Pedig az, és mivel élete unalmas, magányos és szürke, valakit ezért hibáztatni kell. Persze ez a valaki nem saját maga, hanem a ház egyik lakója, Clara (Marta Etura), aki pont a fordítottja Césarnak: kiegyensúlyozott, boldog és párkapcsolatban él. César ezt nem hagyja annyiban, így az unalmas mindennapokban kitűz maga elé egy célt: Clara boldog életét porig kell rombolni és ezért a „hétköznapi démon” bármire képes.

(kép forrása: www.albertalvarez.com)

A film borzongató ereje pont egyszerűségében rejlik, vagyis a hétköznapiság, a bárkiben megbújó gonosz és a „veled is megtörténhet” érzés az, ami beszippantja a nézőt. Nem kellenek ide zombik, hogy kiverjen a víz, bőven elég egy tébolyodott elme, egy megszállott, akit a saját nyomora hajt, és a legnagyobb problémája egyben a legnagyobb fegyvere is; eltűnik a szürke hétköznapokban. Ezt a hétköznapiságot Balagueró jól érzékelteti; a film kissé lassan indul, ám a lappangó fesztültség az elején is megvan, ami nagyban köszönhető Luis Tosar játékának. Finoman, nem hivalkodóan mutatja be a portást, ám valamiféle nyugtalanságot és fenyegető hangulatot kölcsönöz a karakternek, ami átszövi a teljes filmet.

Coherence (2013)

A sci-fik igazán felkapottak lettek az elmúlt pár évben, és ha már tudományos-fantasztikus filmek, akkor rögtön az Elysium, Oblivion vagy A holnap határa jut eszünkbe. De itt van egy példa arra, hogy kis költségvetésből is lehet izgalmas filmet csinálni, ami a maga egyszerűségével és érdekes sztorijával tud ugyanolyan jó lenni, mint drága társai.

(kép forrása: www.stylensound.co.uk)

Egy baráti társaság összeül vacsorára, beszélgetnek, jól érzik magukat, persze ahogy fogy a bor, és a bezártság fokozottabb lesz, felszínre tör egy-két múltbéli sérelem… Eddig egy szokványos, egy szobában játszódó színpadi darab is lehetne a Coherence, ám amikor már azt hisszük, hogy egy szimpla drámát fogunk látni, akkor kezdődik csak igazán a film. A film fokozódó feszültségre épít; eleinte csak egyszerű történések zavarják meg a ház és a társaság nyugalmát, mint egy áramszünet vagy  egy betört szélvédő. Ám az események kezdenek egyre nyugtalanítóvá válni, így a csapatnak két részre kell szakadnia, és valakinek ki kell merészkedni a sötétbe, hogy utánajárjon a furcsa dolgoknak. A sztori csak itt kezd igazán izgalmassá válni – és nyílván nem akarok spoilerezni –, így elég csak olyan címszavakat mondani, hogy Schrödinger macskája vagy párhuzamos dimenziók. Aki nem ért az elméleti fizikához, viszont szeret ilyen, és ehhez hasonló dolgokról filozofálgatni, annak ez a film nagyszerű alapot ad. Persze nem azt mondom, hogy tudományosan tökéletes a film, ám érdekes témákat feszeget és a fokozódó feszültség és izgalom végig leköti a figyelmet.

Fish Tank (2009)

Michael Fassbendert senkinek sem kell bemutatni, viszont ezt a filmjét valószínűleg elég kevesen ismerik. Mivel természetesen nem egy blockbusterről van szó, így itt a hétköznapi problémák és a nyomorult életek kerülnek középpontba. Nincs csillivilli, panel van és lepukkant lakások, bandák és tinikori züllés.

(kép forrása: www.pinterest.com)

Mia (Katie Jarvis) anyjával (Kierston Wareing) és húgával él az egyik kis lakásban a sok közül. Ahogy a házak, úgy az itt lakó emberek is szürkék, egyformák és kopottak. Ebben az akváriumban él szűkösen a sok proli, ahol a 15 éves Miának is csak annyi a szórakozási lehetősége, hogy lemegy a térre a haverokhoz. A túléléséhez viszont kell valami, hogy ne őrüljön meg hülye kistesójától és pasifaló anyjától, így a táncba menekül, igyekszik elhinni, hogy egyszer igazi hip-hopos lesz. Ebbe a keserves életbe csöppen bele egyik nap Conor (Michael Fassbender), aki nem csak helyes, jófej és kedves, hanem mint kívülálló, új arc, aki végre nem egy a sok panlellakó közül, baromi vonzóvá válik. Conor ezt érzi, és mivel a rajongás hívogató, így ezt ki is használja, ám mikor a flegma Mia is a hálójába kerül, ott indul el a lavina.

A rendezőnő, Andrea Arnold nem árul zsákbamacskát, nem szépít meg semmit, nem kínál illúziókat, a kilátástalanságot, az azt körülölelő dühöt és szomorúságot tárja elénk. Arnold egyszerű, de erőteljes mozija az apró elkapott pillantásoktól, mozdulatoktól és az érzelmi hullámvasúttól lesz kiemelkedő. Nem egy tucatfilm, érzékeny alkotás, ahol az ösztönösség és a profizmus keveredik.

A kiállhatatlan (2006)

Szeretjük az északi filmeket, bár megmagyarázni igazán nem tudjuk, hogy miért. Humor, izgalom, akció… Minden megtalálható bennük, mint bármelyik másik filmben, de azt a sajátos skandináv esszenciát senki nem tudja utánozni.

Szokták mondani, hogy az, hogy egy film mennyire lesz izgalmas, vagy jó, már kb az első pár percben eldől. Szerelem lesz-e első látásra? Na, ennél a filmnél tényleg bejön ez a dolog, mert a norvég-izlandi A kiállhatatlan már az első percben megalapozza a hangulatot; egy metróra váró pár teátrálisan (értsd: undorítóan) csókolózik, amit egy ember meghökkenve néz, majd jön a metró és a meghökkent ember a sínekre veti magát.

(www.nytimes.com)

Andreas (a meghökkent ember) egy furcsa világba csöppen, ahol minden szürke, mindenki robotszerű és semminek sincs íze. Látszólag az élet nyugodt, kiegyensúlyozott és békés, de mégiscsak természetellenes, ami Andreasnak is feltűnik és megpróbál utánajárni ennek. Hiszen emberek vagyunk, semmi sem elég, hiába van biztos munkánk, jó lakásunk és szerető társunk, akkor sem stimmel valami, kell lennie valami életszerű dolognak is a városban. A látszólagos alapok megvannak az élethez, mégsem élő igazán senki és semmi. Andreasnak kell a hiba, a zűrzavar, és káosz, egy kis gond, hiszen ezek az élet velejárói, így elindul megkeresni az”élet forrását” és szerencsére ehhez partnert is talál magának.

A film bizarr és groteszk; hol vicces, hol ijesztő, de ki nem szereti ezt a párosítást? Pláne, ha még skandináv módra van megfűszerezve. Mert ennek a sztorinak igenis van íze.

Nővéremnek (2011)

A problémás tinikor, felnőtté válás és testvéri kapcsolat mindig is hálás téma volt a rendezőknek, de a Nővéremnek kiemelkedik a sorból. Szokatlan és bonyolult kapcsolatrendszert mutat be a film két fiatal lány között, akik közül az egyik épp most fedezi fel a fiúkat és saját nőiességét, a másik pedig még csak ennek küszöbén áll, ő még csak az állandó durcássággal van elfoglalva. A lányok közötti különbség szembetűnő; Elena (Roxane Mesquida) gyönyörű, karcsú és persze mindenki odavan érte, míg Anais (Anais Reboux) kövérkés, csúnyácska és senki nem veszi észre. Elena érzi külsejének hatalmát, de mivel még friss az élmény, így bánni nem nagyon tud vele. Érdekes módon Anais sokkal reálisabban látja a világot (bár ezzel együtt sötétebben is), mint nővére, és hiába figyelmezteti testvérét, sokszor az levegőnek nézni húgát. Persze jön egy nyári flört, egy helyes macsó, aki elcsavarja Elena fejét, és amilyen hívogató a fiú, olyan nagy pofára esés lesz a vége. Amíg Elena a külsőségek világában lubickol (hiszen ő is csak a külseje miatt kap figyelmet), addig Anais fejében egyre sötétebb gondolatok ébredeznek.

(www.cinema.jeuxactu.com)

Szokatlan ábrázolása ez egy testvéri viszonynak, amiben állandóan kusza érzelmek - gyűlölet, szeretet, ragaszkodás, féltékenység és erőszak - váltakoznak. A tinikor bemutatása nem csak a felszínes „veszítsük el a szüzességünket” és a „pasizzunk egész nyáron” tengelyen mozog, hanem megmutatja ennek a fizikai és érzelmi változásnak a mélyebb és kiábrándítóbb oldalát is, amit nem biztos, hogy szeretnénk látni, legalábbis újra átélni biztosan nem. A film meglepő nyíltsága és érzékenysége viszont nagy erővel bír, ami hol nyomasztó, hol pedig kíméletlen, viszont a rendezőnő (Catherine Breillat) erős mozit hozott össze, ami látszólag csak kamaszlányok nyaráról szól…pedig korántsem.

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/19408/pics/lead_800x600.jpg
dráma,előzetes,horror,lista,sci-fi,thriller
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?