Blogolj!

Amikor az elmebetegséget imádod – Mad Max: A harag útja

Egészestés káosz, amitől felrobban a retinád, lezsibbad az agyad és ez pillanatig sem hagy nyugton. Ez a Mad Max.

Az egész internet tele van a legújabb George Miller őrület, a Mad Max: A harag útja magasztalásával, ami nem is véletlen. Az az öregúr, aki nemrég még Táncoló talpakat készített cuki pingvinekkel, most bekeményített újra, és a 30 évvel ezelőtti tébolyt felélesztette. Nem is akárhogyan.

Az 1985-ös Mad Max: az Igazság Csarnokán innen és túl volt a mélypont, de mivel jól tudjuk, hogy a csúcson kell abbahagyni, így szinte muszáj volt egy következő film, ami olyan brutális lett, hogy nem győzzük a fejünket kapkodni. A posztapokaliptikus, nem is olyan távoli jövőben mindenki gyakorlatilag élőhalott; nincs víz, se élelem, mindenki csak tengődik, próbál boldogulni, ahogy tud. A haldokló társadalom fejének, Halhatatlan Joe-nak (Hugh  Keays-Byrne) kezében van a víz és a táplálék nagy része, amivel nem bánik bőkezűen. A maréknyi ember, aki még él, teljesen kiszolgáltatott helyzetben van. Ezt elégeli meg Imperator Furiosa (Charlize Theron), aki egy benzinszerző út során kimenekíti Halhatatlan Joe pár ágyasát, hogy megmeneküljenek a pokoltól. Max (Tom Hardy), aki szintén Joe csatlósainak kezére került, próbál menekülni, így találkozik Furiosával, akivel szövetséget kötve, együtt szállnak harcba az elnyomók ellen.

Rendhagyó road movie veszi kezdetét, ami itt nem a jellemfejlődésről és barátságról vagy felnőtté válásról szól, hanem egyszerűen a túlélésért megy a harc. Itt nincsenek egyértelműen jók és rosszak. Ebben a világban már nincs emberség, se szeretet, csupán az ösztönök dolgoznak, gyakorlatilag mindenki sorstárs, az életben maradás a tét. Szokatlan módon a történet főbb karakterei nők, asszonyok, a férfiak mellékessé válnak. A nők a túlélés zálogai, hiszen van köztük terhes lány, aki a jövőt biztosítja. Bár kétséges, hogy erre a világra érdemes-e gyereket szülni, viszont a légies, angyali teremtmények egyfajta megváltást testesítenek meg. Azt a megváltást, amit Furiosa is megszállottan keres a pokoli, kietlen világban. 

A megszállottság és őrület, amit a végső kétségbeesés szül, rendkívül erősen jelenik meg a képernyőn. De nem finomkodva, árnyaltan, hanem kőkeményen belerobbant az arcunkba. Az eszeveszett üldözések, a földöntúli autók, a hajóként suhanó kamionok és roncsok túlvilági jellege még erőteljesebb lesz Max mellett. Ő az a harcos, aki nem beszél, nem finomkodik, megfontolt és ijesztő csönd veszi körül. Pont ellentéte a parazitaként viselkedő féllényeknek, akik az állandó zenével és üvöltéssel gyakorlatilag ugyanazt a „haldoklást” élik át, mint Max.

George Miller káosz-filmje a sztori első percétől az utolsóig tombol, brutálisan túloz, és nem kertel. Minden elnagyolt, mint egy rossz álomban; állatias autók (már-már vasszörnyek), félemberek, és éteri teremtések. Az utópisztikus történet felfokozott rémülete letaglózó, a látvány lehengerlő és a végére talán mi is kicsit úgy érezzük magunkat, mint Max, a csendes, megfáradt harcos.

 

https://filmszakadas.blogstar.hu/./pages/filmszakadas/contents/blog/13060/pics/lead_800x600.jpg
akció,Fury Road,Kritika,Mad Max,Moziba be!,Tom Hardy
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?